Ingyen Assassin's Creed játékot ad a Ubisoft
A kínai újév alkalmából a PC-sek most korlátozott ideig behúzhatják az egyik spin-offot.
A kínai újév alkalmából a PC-sek most korlátozott ideig behúzhatják az egyik spin-offot.
A kínai internetes cég a Bungie után egy újabb nagy múltú fejlesztőcsapatba fektetett be. Jó eséllyel a jövőben már nem csak PlayStationre érkeznek majd a Quantic Dream játékai.
Az Overwatch rajongói már a kínai újévet ünneplik, és most is egy csomó újdonsággal bővült a játék.
A kínai gyártó képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasója az eddig megszokottnál sokkal nagyobb felületen érzékel.
Reméljük, hogy korábban már raktatok félre elég kreditet az új kinézetekre, mert nem lesz időtök gyűjtögetni, ha most álltok neki.
Egy kínai játékos egy évig dolgozott a grandiózus projekten, amit egészen elképesztő részletességgel alkotott meg.
A lengyel hírszerzési ügynökség letartóztatta a Huawei egyik lengyel igazgatóját: a vád szerint a kínai titkosszolgálattal működött együtt.
Már a Marvel hősének első filmje is megkapta a maga kínai változatát.
Kiderült, hogy a Huawei a kínai főhadiszállásán egy Fehér Ház nevű titkos laborban dolgozik a márka jövőjén és az Amerikától való függetlenedésen.
A Menpad a kínai vezetéstől függetlenül is igyekszik visszavágni Amerikának, ezért mindent megtesz, hogy kiszorítsa a régióból az iPhone-okat.
Az atlantiszi szuperhős három nap alatt lehagyta az összes többi DC filmet.
A kiadó egyik legnépszerűbb kínai hőse a mozikban is bemutatkozhat.
A kínai hatóságok állítólag bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a nagy memóriagyártók kartelleztek.
A Blizzarddal együtt dolgozó NetEase a kínai játékmédiának válaszolt néhány kérdésre. Kiderült például, hogy PC-n is nyugodtan játszhatjuk majd az Immortalt.
A játék kínai megjelenése miatt bizonyos dolgokat átalakítanak, ami sok embernek csípi a szemét.
Nem kell angol szinkron, hogy sikeres legyen egy játék. Bőven elég csak a kínai piacra gondolni.
Egy meglehetősen szűk látókörű javaslattal állt elő a kínai állam.
Dél-koreai jelentések szerint a kínai cégek a Samsung és az SK Hynix szellemi tulajdonát igyekeznek minél előbb és hatékonyabban ellopni.
Új screenshotokon nézhetjük meg, milyen lesz a kínai hadvezéreket egymásnak eresztő játék.
A sporttörténelem egyik legrosszabb futamát hozta össze a 0-40-es eredménnyel végzett Shanghai Dragons.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)