Elhunyt Nelsan Ellis, a True Blood sorozat egyik színésze
A True Blood sorozatban Lafayette Reynolds megformálójaként brillírozó Nelsan Ellis mindössze 39 éves volt.
A True Blood sorozatban Lafayette Reynolds megformálójaként brillírozó Nelsan Ellis mindössze 39 éves volt.
A héten már a harmadik, az eddigieknél sokkal fiatalabb Pókember bukkan fel a mozikban, azonban most a Marvel közvetlenül gondoskodik arról, hogy sokkal jobb legyen a végeredmény. Eközben Clint Eastwood fiát is megnézhetjük akció közben.
A Bandai Namco karakterei nem mindig élet-halál harc keretein belül mérkőztek meg, az egyik, kevésbé komoly játékmód pedig hamarosan visszatér a Tekken 7-ben.
Még a nyáron beszerezhetjük a Naruti Shippuden: Ultimate Ninja Storm kollekciókat, amik vagy a sorozat első három, vagy mind a négy részét tartalmazzák.
Nem biztos, hogy a BioWare-féle Anthem nem fog olyan jól kinézni PS4 Pro-n, mint Xbox One X-en, de az igen, hogy a PlayStation YT csatornáján az Xbox One X-es gameplay látható, minimális módosításokkal.
Kicsit többet is megtudtunk végre az első DLC karakterről, Max Brassról, aki annál veszélyesebb lesz, minél kevesebb a HP-ja.
Egy Németországban dolgozó nemzetközi csapat első projektje a Past Cure, ami abban is kiemelkedik az átlagos akciójátékok közül, hogy a főszereplő álmainak világát elég izgalmasan vegyíti a valósággal.
Általában nem ilyesmire gondol az ember, amikor Counter-Strike modokról esik szó, de minket hamar megvettek a készítők.
Az 1.1-es javítás olyan extrákkal dobja fel a játékot, mint a megfigyelő mód és a LAN-lehetőség.
A Dragon Ball időutazó karaktere is csatlakozott a készülő verekedős játék hőseinek sorába.
Egyes legendák szerint Inuchiyo még mindig a falon lógva várja a kitörési lehetőségét.
Az Injustice 2 még többet, még jobbat és még szuperhősösebbet kínál, mint a Gods Among Us alcímű első fejezet, a DC karakterekkel megpakolt verekedős játék sokak kedvence lesz.
Nemrég jelent meg a Final Fantasy XIV nagyon várt kiegészítője, a Stormblood, de az indulás nem volt zökkenőmentes, ugyanis a Square Enix szerint folyamatosan támadják a szervereiket.
A szép múltú verekedős széria hetedik, számozott felvonása két évvel a játéktermi megjelenés után most otthonainkba is beköltözött. Öröm viszontlátni a régi ismerőst, de a találkozás öröme nem lett felhőtlen.
A free-to-play verekedős játék hamarosan már nem csak a Windows Store-on keresztül lesz elérhető.
Természetesen fémből van és RGB-s LED-ek gondoskodnak a VPRO V720S megvilágításáról.
Ugyan hatalmas meglepetések nem kerültek a Dragon Ball FighterZ E3-as gameplay videóiba, a készülő verekedős játék így is elég mutatós.
Ha valaki aktívan nyomja az Injustice 2 különböző módjait, a játék valósággal elárasztja loottal. A dobozok kinyitása viszont rajongói kérésre sokkal könnyebben megy majd.
Úgy tűnik, új trailert nem vitt a Konami az idei E3-ra, de néhány screenshoton megnézhetjük a Metal Gear Survive-ot.
Amilyen butácskának néz ki, annyira komplex rendszer mozgatja az Absolvert, amit a verekedős játékok szerelmesei imádni fognak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)