Nyugdíjazták a rendőrrobotot, mert egy évig nem tartóztatott le senkit
Nem nyújtott kielégítő eredményeket a tesztidőszak alatt szegény DubBot.
Nem nyújtott kielégítő eredményeket a tesztidőszak alatt szegény DubBot.
A cég arra kíváncsi épp, hogy vajon a mesterséges intelligencia felkészült-e a mesterré válás útjára.
Kicsit mintha egy 20 éves hírt olvasnánk.
Az Alien vs. X-Men szeptemberben indítja el a mutánsok új rémálmát.
Az egykori Tizenegyedik Doctor a film egyik antagonistája lesz.
Ráadásul Ron Howard is visszatérhet a rendezői székben.
Az olasz kormányfő szerint az életkorhoz kötött korlátozásokat könnyű kijátszani, ezért a hangsúlyt inkább a platformok felelősségére kell helyezni.
Maga a rendező nyilatkozott a projekt jelenlegi állapotáról.
A Kamaszok fiatal sztárját látná szívesen az ikonikus szerepben.
Az AI-képgenerátor mögött álló cég ultrahangos testszkennert épít, ami természetesen mesterséges intelligenciát használ, és a várakozások szerint forradalmasíthatja az egészségügyet.
A tizedik évfordulót igencsak méltó módon ünnepli a stúdió.
Tim Cook szerint ők is kénytelenek lesznek árat emelni, bár ha valahol soha nem volt olcsó a RAM (sem), az pont az Apple.
Nem mindenki szerint fér bele az, ahogyan dolgoznak.
Egy 1:1-es méretarányú Koenigsegg Sadair's Spearről van szó, amit kicsivel kisebb kivitelben hamarosan otthon is megépíthettek.
Az újabb technológiával szeretné meggyőzni a chipgyártó az Nvidiát, az Apple-t, a Google-t, no meg Trumpot és az USA-t, hogy még van keresnivalója a piacon. Viszont ha ez nem sikerül neki, az végzetes lehet.
Egymásra licitálnak a mozik a Pókember: Vadonatúj nap kapcsán.
A Tienven-2 mintát hozna haza a kvázi-holdként emlegetett aszteroidáról.
Az Epic Games Store e heti ingyenes címeit tényleg nem érdemes kihagyni.
Nem feltétlenül azt jelenti, hogy baj van a fejlesztéssel vagy nincs mit mutatni. Trailert csinálni idő és pénz.
A Mozilla folyamatosan veszíti a felhasználóit, de nagy terveik vannak a visszatérésre. Vagy legalább a felzárkózásra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)