Jagged Alliance: Back in Action dátum
A 12 évvel ezelőtt megjelent játék újraálmodott verzióját ősszel vehetjük baktériummentes kezeinkbe.
A 12 évvel ezelőtt megjelent játék újraálmodott verzióját ősszel vehetjük baktériummentes kezeinkbe.
Leia Hercegnő szülőbolygóján sem uralkodott mindig béke, így nem csoda, hogy az alábbi videóban jedik csapnak szét a rosszfiúk között.
Akár hiszitek, akár nem, a réges-régen megszokott "rend" most visszaállt...
Régi, legendás japán kiadó a CapCom - 1983-ban alapították.
Azon ritka esettel van dolgunk, amikor van demó, ráadásul hamarabb, mint a játék. Igaz, csak néhány nappal, de már ennek is örülhetünk.
Elérkeztünk mai befejező dátumunkhoz, mely ráadásul szép kerek szám is, főleg az utolsó számjegye.
Az Eidos egykori fejese szerint a jövőben csak a legjobb AAA-kategóriás konzol címek és a facebook játékai jelentik majd a kínálatot.
Itt a hét közepe, lájf! Nánnáánáánáná! Szépen süt a nap, csicseregnek a madarak, szirénázik a mentő.
A héten nem volt nagyobb megjelenés, így visszaállt a régi, megszokott lista
A Sony eljutott a visszaállításig, lássuk, hol és hogyan működik a rendszer.
Az NFL mellett az egyetemi bajnokság is egyre népszerűbb a világban.
Megtörtént az óraátállítás, így ma egy 23 órás napot zárhatunk.
Az ijedtséget és a necromorphokat legyőzték a WoW-osok, visszaállt a világ "rendje".
Az űrben is szépen csillog a Dead Space második részében viselt ruha, de a sárkányok világában azért dögösebb.
Isaac rettenthetetlen bátorsága és brutalitása ismét megrengeti az űr egy kicsiny szegletét. A január végén megjelenő játékot most egy újabb előzetes támogatja meg.
Mi lesz abból, ha a Blizzard szoftverét a Microsoft hardverével házasítjuk? Biztos nem egy izmos testű ork WALL-E fejjel.
A Call of Duty visszaadja az igazi csaták feszültségét?
Az akcióhősök is végeznek papírmunkát.
Mintegy négy évnyi fejlesztés után megszületett Irán első AAA-s videójátéka.
Mint tudjuk, a Hálaadást követő pénteken, azaz a Black Friday-en hatalmas leárazásokra kerül sor az Egyesült Államokban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)