Nem hozta lázba a világot A Karib-tenger kalózai 5
A nyitó hétvégén csak fele annyi ember volt rá kíváncsi, mint a sorozat második részére.
A nyitó hétvégén csak fele annyi ember volt rá kíváncsi, mint a sorozat második részére.
Hamarosan itt A galaxis őrzői második része, most pedig egy rövid videón is megnézhetjük a film egyik legnagyobb meglepetését, Kurt Russelt.
Remek nap a mai, hiszen teljesen ingyenesen szerezhetitek be a Saints Row sorozat második részét. Mutatjuk, mit kell tennetek!
Az első Halo Wars csiszolt verzióját meg lehet venni külön, a második rész nélkül is, ráadásul a Windows Store-ban kavargás sem kell hozzá.
Végre eldőlt, ki kapja meg Cable szerepét a Deadpool második részében. Egyetlen rossz szavunk sem lehet a döntésre!
A nagy sikert arató Total War: Warhammer folytatása hamarabb érkezik, mint azt sokan gondolták volna, a készítők pedig most egy látványos előzetesben mutatták be, mire számíthatunk a második részben.
EndreMan és Csirke folytatják a Monkey Island második részét, ahol ezúttal egy igazán férfias megmérettetés vár rájuk.
A korábbi pletykák közül egy sem bizonyult igaznak, egy teljesen új jelölt alakítja majd Dominót a Deadpool második részében.
A történetről mesélő Shattered Alliances sorozat második részében új hősökről derül ki, Batman vagy Superman oldalán állnak-e.
Már több mint egy hete megkezdődött Angliában a második rész forgatása, ennek örömére pedig a producer meg is osztott egy képet, amin egy rejtélyes új szereplő látható.
Már nem kell sokat várnunk a horrorjáték folytatására, hamarosan érkezik a régóta várt második rész.
Csirke és EndreMan ismét egy klasszikus kalandjátékba fogtak bele, ezúttal a Monkey Island széria második részével játszanak.
A Bungie megerősítette, hogy mindenki egyenlő esélyekkel fog kezdeni a második részben.
A BioWare közzétette játékmenetet bemutató videósorozatának második részét, amelyben közelebbről is megismerkedhetünk a játékos profilokkal, illetve a csapattársakkal.
A GameStart Extra második részében a Banned Footage Vol 1.-gyel érkezett Nightmare módban próbál meg HP és mazur életben maradni.
Ryan Reynold egy interjúban mondta el, hogy egyáltalán nem biztos, hogy második rész szerelmi szála is Vanessához, vagy egyáltalán egy nőhöz kötődik majd.
A Titanfall második része már egyjátékos kampánnyal vezeti fel a multiplayer küzdelmeket.
Kutyával, lövöldözéssel, Laurence Fishburne-nel teli előzetest kapott a John Wick második része.
A Battlefront készítői többször is elismerték, hogy hiba volt kihagyni a sztorimódot a játékból. A második rész esetében nem követik el ezt a hibát, pláne a Battlefield 1 kampányának fogadtatása után.
A Naughty Dog nem aprózza el a dolgokat. Az HBO-n nemrég startolt, zseniális Westworld gárdájából hívtak meg egy írót, hogy besegítsen a The Last of Us második részébe.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)