Vin Diesel szerint meg fog valósulni a Riddick 4
A Halálos iramban franchise-zal elfoglalt színész nem felejtette el másik közkedvelt karakterét sem.
A Halálos iramban franchise-zal elfoglalt színész nem felejtette el másik közkedvelt karakterét sem.
Kiderült, hogy régi álma válna valóra Vin Dieselnek, ha egyszer elkészülne egy Halálos iramban musical.
Kétségtelen, hogy szépen rajtolt a Halálos iramban 9. a magyar mozikban.
Eljött az igazság pillanata, most ti döntötök arról, melyik a legjobb és a legszörnyűbb Halálos iramba rész.
Semmilyen szinten nem tud meglepetést okozni a Halálos iramban 9, de kérdés, hogy ezt egyáltalán elvárja-e már bárki is a világon.
A Halálos iramban eltolt részével indul be igazán a 2021-es blockbuster szezon, de azért reméljük, hogy ennél jobb lesz az idei felhozatal.
Most, hogy betöltötte huszadik évfordulóját a Halálos iramban első részének bemutatója, egy kis kvízzel rukkoltunk elő.
Özönlenek a tömegek a mozikba a nyitás óta? A Puliwood szerkesztői átbeszélik, hogy állnak bevételügyileg a nemrég debütált filmek, és megéri-e még moziban bemutatni blockbustereket.
Vin Diesel egy interjúban beszélt arról, hogy a jövőbeli filmek tovább vihetik a Walker család hagytékát.
A Halálos iramban 9 sztárját faggatták ki a komolyabb mutatványok kapcsán, Cena pedig meglehetősen laza választ adott.
Befutott a S.T.A.L.K.E.R. 2 gépigénye, ami messze nem halálos.
Dream bevallotta, hogy nem volt rendben a speedrun rekordja, de a történet ezzel még nem ért véget.
A DreamWorks és a Universal közös szériája még az idén megkapja az adaptációját.
A szimplán F9 címen futó film könnyed szórakozást ígér a sorozat kedvelőinek, na meg persze a családnak.
Biztosan izgalmas lesz majd Floyd Mayweather és Logan Paul bunyója, de az előtte kavart mesterséges kakaskodás is van annyira szórakoztató, mint egy parádés bohózat.
A Universal emlékeztet minket arra, miről szólt a húsz éve futó filmszéria.
Egyáltalán nem nehéz kitalálni, kire esett az egykori WWE pankrátorsztár választása.
Justin Lin rendezőnek és Michelle Rodriguez színésznőnek is tetszik az elsőre elég elborultnak hangzó crossover ötlete.
Kopjanak azok a gumik, kopaszodjanak azok a fejek, és feszüljenek azok az izompólók, mert bizony befarolt a kilencedik Halálos iramban legújabb előzetese!
Ugyan a bejelentő videó már előkerült pár napja, tegnap este végre a képességeit is megismerhettük. A cuki játékbaba mindenféle szívfájdalom nélkül darabokra vág.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)