Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 437

Olvasói cikkek #27

Hír | 2006.07.24 13:13

Noshát. Kéééész :) Ezennel jelentem, hogy minden, általatok írt cikket kitettem az oldalra (pontosabban azokat, amelyek minden kritériumnak megfeleltek). Most nekilátok kicsit az új szabályok megalkotásának, és reményeim szerint ma délutántól újból megnyílik a lehetőség a cikkek felvételére! Ezúttal pediglen nektek köszönjük a műveket:

[MoD] Portal előtt Portal a Preyben! :)

Hír | 2006.07.23 14:55

Kicsit kacifántosan hathat a cím, de íme itt a magyarázat: nyilván tudsz róla, hogy a Valve Software egy új játékot jelentett be néhány nappal ezelőtt. Ez nem más, mint a Portal, melyben különféle feladatokat úgy kell megoldanunk, hogy a legextrémebb helyzetekben nyitunk portálokat, és átbújkálunk rajtuk. Nos, néhány úgyes emberke egy hasonló kis modifikációt készített, ráadásul a már megjelent Prey-hez. Ebben az FPS-ben ugyebár voltak portálok, és ki is használták ezt. Azért ne feledjük, hogy a Portal kifejezetten erre az alapötletre épül, tehát elméletileg mindenképpen élvezetes lesz. Addig azonban érdemes kipróbálni az itt található kiegészítést, melyet a Prey demóverziója alá lehet telepíteni.

Olvasói Cikkek #26

Hír | 2006.07.22 20:29

Nos kérem. Örömmel jelentem, hogy már majdnem minden, általatok írt cikk kikerült az oldalra. Már csak 10 van hátra, amit szerintem még ezen a hétvégén ki is fogok tenni. Ha az megvan, kicsit megváltozott szabályokkal ugyan, de újra megnyílik a lehetőség előttetek, hogy újabb és újabb irományokkal lássátok el ismerőseiteket. Addigis alant egy szépséges lista, tessék nyugodtan kutakodni! Ezúttal pediglen nektek köszönjük a műveket:

Befutottak az ELSŐ Sam & Max képek!!!

Hír | 2006.07.22 08:33

Igen, igen, és iigeeeeeeen! Befutottak a legelső, tényleges screenshotok a Sam & Max Season 1-ről - a korábbi képek mindegyike csupán render volt, de mostmár láthatjuk, hogy milyen lesz a játék ténylegesen. Azt kell mondjam, a grafika nagyon jó lett, remekül visszaadja a körülbelül 10 évvel ezelőtti környezetet. A képek alant találhatóak, de ne felejtsd megnézni a néhány napja készített Sam & Max interjúnkat itt. Jó olvasgatást, ha esetleg még nem tetted volna meg!

[MOVIE] HALF-LIFE 2: EPISODE TWO EXTENDED TRAILER!!!

Hír | 2006.07.21 20:48

MEGÉRKEZETT!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! EZ ELMONDHATATLAN!!! Itt van a hét végére ígért Half-Life 2: Episode Two kibővített előzetese. Nincs mit mondanom, LETÖLTÖD MOST!!! MÁR LOKÁLBÓL! Update #1: HÖHÖHÖ!!! ILYET MÉG NEM LÁTTÁL! Szétesik a híd a szemed láttára, Hunterek akcióban, Vortigauntok akcióban, új effektek... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Némileg javítottak a hunterek kinézetén az előző videó óta.




Colin McRae: DIRT - széles skálán

Hír | 2006.07.21 13:26

Tegnap ahogyan azt már megtudtuk a Colin McRae: DIRT című autós játékról, a WRC történetének legfiatalabb világbajnokáról elnevezett legújabb szimulátor ezúttal főként az offroad stílusra koncentrál majd. A sár és a homok alapvető pályaelemként szolgálnak majd, és az is elképzelhető, hogy amolyan baja stílusú futamokkal is találkozunk. Itt főként könnyűvázas, 850 lóerős autókkal lesz dolgunk. Az offroad mellett a tereprali is komoly szerepet kap majd a játékban, és bekerül a ralikrossz-világkupa-sorozat is, amely szintén igen népszerű a terepralit kedvelők körében. Természetesen a hagyományos ralizással sem szakít a cím, ugyanis mind európai, mind vb-futamok helyszínével találkozunk majd. Lesznek négykerékhajtású WRC-ink, de első-vagy hátsókerekes autókkal is versenyezhetünk. A Codemasters következőgenerációs fizikát ígér, így minden ugrató és szikladarab élményszámba megy, legalábbis reméljük. Elsősorban azonban most mégis inkább a Grand Raid Offroadra hajaz a brit világbajnok nevéhez kötődő legújabb cím, ugyanis az autók számát tekintve is alaposan túlsúlyban lesznek az offroadra és terepralira szánt járgányok. Colin McRae egyébiránt az elmúlt hónapokban saját raliautó fejlesztésével foglalatoskodott, amelyet hamarosan bárki megvásárolhat, és rajthoz állhat vele a rali-világbajnokság futamain.

[PATCH] Heroes of Might and Magic V

Hír | 2006.07.21 08:30

A Ubisoftnak köszönhetően megérkezett a második Heroes of Might and Magic V féle tapasz. A javítás telepítése után a játék a 1.2-es verzióra frissül, kibővülve így két új pályával ('Last Hope' és 'War of The Worlds'), egy kamera móddal, új státusszal, melyet minden lény megkap, valamint némi építési segédlettel. Nos a patch elérhető mind az amerikai, az orosz, a magyar, az olasz és még rengeteg féle változathoz, így engedjétek meg, hogy csak megmutassam a helyes utat, ahonnan mindenki letöltheti a neki megfelelőt. Mellesleg a pontos változtatások listáját itt találjátok.

[MOVIE] Marvel: Ultimate Alliance

Hír | 2006.07.21 08:22

Az Activision újabb három kis szösszenetet adott ki a Marvel: Ultimate Allianceból. Bár a filmek elég rövidek, attól még remekül bemutatja a "Human Torch", az "Iceman" és az "Invisible Woman" névre keresztelt játszható karaktereket. A filmeket hála Berkenye kollégának egy csomagban tölthetitek le egyenesen lokálból.

[PATCH] Massive Assault Network 2

Hír | 2006.07.21 08:04

A Wargaming.net egy újabb frissített publikus bétáját adta közre a Massive Assault Network 2 című körökre osztott stratégiájának, melyhez kiadott egy patchet is, mely a 2.0.205-ös verzióra frissíti a játékot. A tapasznak köszönhetően javításra kerül néhány nagyobb és sok apróbb bug, valamint bővül a kezelőfelület és bekerül még néhány bővítés. A javítás a már meglévő verzióhoz innen mindenki számára elérhető, valamint maga a frissített játék innen tölthető.

[KéPZ] Colin McRae Rally 2007 NÉVVÁLTÁS

Hír | 2006.07.20 12:52

Az IGN bezsebelt három friss képet a Colin McRae Rally 2007... vagyis a DIRT: Colin McRae Off-Road című autóversenyzős játékról. Igen, a Colin sorozat 2007-ben megjelenő kiadása új címet kapott, ami talán egy kicsit jobban tükrözi az epizód jellegzetességeit, vagyis a durva terepversenyeket. Ezúttal nagyobb hangsúlyt kap az off-road versenymód, de helyet kap a 12,4 mérföldes Pikes Peak és a több mint 150 kanyarból álló Rocky Mountains is. A Dakarhoz kötődő 4x4 versenyek is jó mókának ígérkeznek, s persze megmaradnak a szokásos rally elemek is. Állítólag jó lesz a multiplayer mód is...

[KéPZ] Half-Life 2: Survivor - Géptermi kaszálás

Hír | 2006.07.20 11:53

Már tavaly novemberben kiderült, hogy a VALVe által közel hat évig fejlesztett Half-Life 2 elrombol a játéktermekbe is Half-Life 2: Survivor címmel. A projekt szépen halad, s most megtekinthetjük belőle az első képeket. Bár kis hazánkba szinte egészen biztosan soha nem jut majd el ez a változat, azért érdemes megszemlélni, milyen is lesz. Gyakorlatilag csak kicsit felturbózták a pályákat, telezsúfolták segítséget nyújtó jelekkel, illetve a HUD is jóval informatívabb. Szóval minden az akcióra összpontosul, ahogy azt kell.

[MOVIE] Marvel: Ultimate Alliance

Hír | 2006.07.20 09:40

Új videó érkezett a Marvel: Ultimate Alliance című képregények alapján készülő futurisztikus akció-szerepjátékból, mely a Raven Software fejlesztésében áll. A videó igyekszik bemutatni a főbb karakteret nagyjából két perc erejéig. Jó lesz! :)

[PATCH] Star Wars Empire at War

Hír | 2006.07.20 09:25

A LucasArts kiadta a Star Wars Empire at War című valós idejű stratégiai játék 1.05-ös verziójú javítását. A Petroglyph Games által fejlesztett alkotás igen nagy népszerűségnek örvend még mindig, ennek köszönhető, hogy végre kijavították a játékmentésnél néha jelentkező problémát, illetve sikerült még egy kicsit javítani az erőegyensúlyon az egyes egységek között. A 22 megabájtos csomagot innen tölthetik le az érdeklődők.

[MOVIE] Caesar IV - Építs, rombolj!

Hír | 2006.07.20 09:15

A Tilted Mill Entertainment által fejlesztés alatt álló Caesar IV című 3D-s városépítős menedzselős stratégiai folytatásból most egy új videó érkezett, ami természetesen a végleges verzióban fellelhető újdonságokat (vagy épp régi lehetőségeket) mutatja be. Íme:

[PATCH] Battle of Britain II

Hír | 2006.07.20 09:09

Íme itt van a Battle of Britain II: Wings of Victory című második világháborús harci repülőszimulátor új javítása, amely egyaránt használható a játék angol és német nyelvű kiadásához. A 2.04-es verziószámot viselő patch által eszközölt változások nem igazán ismertek, de attól még le szabad tölteni innen (52 megabájt)

[MOVIE] Darkstar One - Szerepjáték elemek

Hír | 2006.07.20 09:04

Megérkezett a Darkstar One című űrharcra specializált akciójáték új videója, amely a jelek szerint fel van turbózva szerepjátékos elemekkel is. Ezt mutatja be az animáció három perc erejéig egy fejlesztői interjú keretében. A német hadzsmaridzsmát most már angol felirattal is "élvezetjük" :)

[DEMO] FACES OF WAR

Hír | 2006.07.20 08:59

Az ígéretnek megfelelően pontosan megérkezett a Faces of War (korábban Outfront II) című második világháborús valós idejű akció-stratégiai játék demója. A Best Way stúdiójában készülő folytatás kipróbálható verziója két szingli küldetést tartalmaz Radar és Falaise címmel.

[MOVIE] TEAM FORTRESS 2!!!!

Hír | 2006.07.19 21:03

VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ á áá á Á Á Á ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Najó, félre a kissé zavaros fogalmazástól :) Itten van a már ki tudja hány éve ígérgetett Team Fortress 2 első, hivatalos, kézzel fogható, és iszonyatosan szigorúan hangulatos videója. Egyszerűen kéééééész! KELL! Ja, és persze kötelező!!! Erre tessék:


[KéPZ] JERICHO ELSŐ KÉPEK!

Hír | 2006.07.19 12:24

EZ MEKKORA BÜNTETÉS!! Ki gondolta volna, hogy a tegnap bejelentett Jericho, az Undyingot jegyző Clive Barker új alkotása ilyen jól néz ki? Nem tudni, ki ez a karakter, akit látunk, ha a főhős, akkor minden bizonnyal külső nézetből is játszható lesz majd ez a horror akció.

[MOVIE] PORTAL TRAILER - ITT VAN!!

Hír | 2006.07.18 21:14

Ahogy azt korábban a Valve ígérte, megérkezett a Portal című újszerű FPS videobemutatója. A játék a Half-Life 2: Episode Two részeként jelenik majd meg, csakúgy mint a Team Fortress 2 is. Megjelenési időpont még nem ismert, de a hét folyamán az Episode Two és a Team Fortress 2 is megtekinthető lesz egy új videó formájában. A játékokról bővebben itt olvashattok, a videót pedig KÖTELEZŐ MINDENKINEK LETÖLTENI!!! Ahogy azt már korábban elmondtuk, oktatófilm-szerűen mutatja be a trailer, hogy mire is használható ez a bizonyos portal gun. A pályák igencsak egyhangúnak tűnnek, de így már világosan látszik, hogy a hangsúly valóban a fejtörőkön és a jó szórakozáson van. Nem szabad elfelejteni, hogy egy ingyenes ajándék kiegészítőről van szó. Update: Fény derült arra, hogy a Portalt valójában nem is a Valve fejleszti, hanem még egy évvel ezelőtt felkérték a Nuclear Monkey Software csapatát, akik korábban a szintén portálokkal kapcsolatos Narbacular Drop című játékot készítették. Aki tehát attól félt, hogy emiatt késne a második epizód megjelenése, most megnyugodhat.


0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)