Komoly PUBG Mobile e-sport liga indul
A mobilos gaming komoly üzletté vált, ezt pedig a hamarosan induló versenysorozat is igazolja.
A mobilos gaming komoly üzletté vált, ezt pedig a hamarosan induló versenysorozat is igazolja.
A balhét kirobbantó csoportosulás nem először ment neki így egy-egy népszerű alkotásnak.
A stúdió bemutatta a terveit, amelyek alapján már most kijelenthető, hogy az új szezon egészen máshogy fog működni, mint az eddigiek.
A népszerű streamernek egyébként úgy tűnik, bőven futja erre, hiszen nemrég egy 3 millió dolláros ajánlatot is simán visszautasított.
Miután pár éve rekord alacsony számú új kadétot sikerült a hadsereg kötelékébe csábítani, a fegyveres erők egy új módszerrel szerettek volna megpróbálkozni.
A hírek szerint komoly ára volt annak, hogy kizárólag ezen a videómegosztón fussanak bizonyos élő közvetítések.
DeadFox a Hellraisers néhány megmozdulását magyarázza el a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia új videósorozatában.
Az egykori világbajnok borította a bilit, aki szerint különféle gyógyszereket használnak az e-sportolók, hogy előnyre tegyenek szert riválisaikkal szemben.
Ez történik, ha valaki már mindent kipörgetett az Insomniac játékából és új kihívásokat keres.
A 6.2-es PUBG frissítéssel érkezik egy nagyobb, Arcade című feature, aminek része lesz a Team Deathmatch játékmód.
Olyan nehéz marketingelni a Dreamst, hogy a Media Molecule fel is adta. Egyszerűen összedobtak egy bulis launch trailert, aztán hadd szóljon.
Újabb sor kerül fel a koronavírus miatt elhalasztott események listájára, miközben a járvány tovább szedi áldozatait.
Külön standja lesz a fegyvernemnek, ahol veteránokat lehet majd kihívni, az élő adásban pedig egyedi tartalmakra számíthatunk majd.
Sam Porter Bridges is megjelenik Nendoroidként.
Kevesebb mint egy hónap múlva már bele is vethetjük magunkat a nem mindennapi sportjátékba.
Márciusban eggyel kevesebb játék jön, mert bezártak a The Outer Worlds Switch portját készítő Virtuos irodái.
Februárban minden szerdán 16 csapatos bajnokság zajlik, amire bárki nevezhet - akár te is!
Amíg a második szezont várjuk, mindenki kipörgetheti az elsőből, amire eddig még nem jutott ideje.
Dedikált tárhelybővítő foglalat is van az Xbox Series X konzolban, és elvileg pont akkora, hogy befogadjon egy CFExpress kártyát.
Hamarosan kezdetét veszi a versengés, immáron 7 versenyszámban mérethetik meg magukat a hazai játékosok a 15 milliós nyereményalap darabjaiért.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)