Heroes of the Storm - átgyúrják a Hanamura pályát
A játékosok még mindig nem elégedettek az Overwatch-os térképpel, ezért a Blizzard ideiglenesen kiveszi és átalakítja azt.
A játékosok még mindig nem elégedettek az Overwatch-os térképpel, ezért a Blizzard ideiglenesen kiveszi és átalakítja azt.
Közel három héten keresztül gyűjtögethetjük az újdonságokat, de a tavalyi eseményről is visszatért egy csomó dolog, köztük a Lúcioball is.
Már mindegyik új kártyát ismerjük, és bizony van köztük jó néhány bizarr darab.
A Blizzard nyilvánosságra hozta a következő Hearthstone kiegészítő megjelenésének dátumát. Nem kell már sokat aludni.
A kiadóvállalat közzétette a legújabb pénzügyi jelentését, melyben a nyilvánvaló dolgok mellett érdekes trendeket is megfigyelhetünk.
Rengeteg izgalmas lapot mutatott már a Blizzard az új kiegészítőből, ma pedig egy olyat is megvillantottak, ami önmagában képes átalakítani a metát.
Kripparrian megelégelte, hogy egy társaság rendszeresen arra játszott, hogy hazavágják a Hearthstone arénájában vívott meccseit, így egy kicsit utánanézett a nem túl kedves játékosoknak.
Úgy tűnik, hogy Azeroth-nak jobb a gazdasági helyzete, mint a dél-amerikai országnak.
Ha a Wild készletedben komoly hiányosságaid vannak, vagy csak lemaradták a korábbi kalandokról, akkor itt az alkalom, hogy pótold őket.
A nyári forróságtól érzett fájdalmunkat picit enyhíti, hogy az Overwatchban hamarosan egy új esemény pörög.
Az e-sport öregapjának felújított változata is megkapja a maga fizikai verzióját, ami tele van mindenféle extrával. Csak nem mindenhol lehet kapni.
Egyelőre nem tudni miért, de a férfi és a női karakterek arcán is megjelent a szőr, sőt, van aki szakállat is kapott.
A Blizzard bemutatott egy újabb kártyát a készülő Knights of the Frozen Throne kiegészítőből.
Ha szeretnéd látni mozgás közben az újrakevert StarCraftot, akkor ennél jobb bemutatót nem kaphatsz. Jaedong, Flash, Bisu és a többiek megmutatják, hogy játsszák az eredeti e-sportot.
Ezúttal egy ikonikus Warlock lapot nerfel a Blizzard, hogy helyet adjanak egy új varázslatnak a kiegészítőben.
A Diablo III új kiegészítője visszahozta a második rész egyik legkedveltebb karakterét, mi pedig azonnal csatába indultunk Rathma papját irányítva.
Ha még nem volt alkalmad kipróbálni konzolon a Diablo III-at, akkor itt az alkalom, remek hétvégi program a szörnyhentelés.
Ha már bekerült a játékba a Talon egyik vezető alakja, akkor miért is ne csináltatnánk meg vele az összes hős highlight intróját?
A Blizzard rengeteg energiát fektet az Overwatch League működtetésébe, kérdéses, hogy vajon végül megtérül-e.
A tesztszerver visszatérésével nagyon valószínű, hogy az Overwatch mostanában kevésbé népszerű hőse, Junkrat is változik majd, aminek köszönhetően még a repülő karakterek orra alá is borsot törhet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)