Hirdetés

Egészen régi játékait is újjáélesztheti a Blizzard

|

A Blizzard régebbi játékaival foglalkozó csapatának vezetője mesélt róla a Blizzconon, hogy akár a kilencvenes évek első felében megjelent játékaikat is szívesen kiadnák ismét.

Hirdetés

Több sikeres modern projektje mellett a Blizzard az utóbbi években elkezdett a klasszikus játékaival is egy foglalkozni, sőt, ennek egy külön fejlesztőcsapatot szenteltek. A StarCraft Remastered után tudjuk, hogy már dolgoznak a WarCraft III modernizálásán, de később ennél sokkal régebbi is alkotásaik is terítékre kerülhetnek.

Hirdetés

A csapat vezető dizájnere, Matt Morris mesélt erről egy interjúban, amit a PC Gamernek adott a Blizzcon alatt, amiből kiderült, hogy ők maguk is szívesen visszatérnének több, ma már igazi matuzsálemnek tartott címhez.

"Elég gyakran hozom szóba a Blackthorne-t. A Classic Games csapatunk egyik feladata, hogy ezeket a kicsit pocsék formában lévő játékokat kicsit helyrehozzák, de ezeken a játékokon túl is vannak dolgok, például a Lost Vikings, vagy éppen a Rock n' Roll Racing"

- mondta Morris.

Ebből könnyen következtethetünk arra, hogy egyszer akár ezek a címek is feltűnhetnek a Battle.net kliensében, de szinte biztos, hogy megelőzi majd őket a WarCraft III, amin már dolgozik a csapat, illetve a Diablo II, amit rengetegen követelnek.

Ti örültök, hogy a Blizzard elkezdett aktívan foglalkozni a régi címeivel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)