A Marathon egy hosszú futam lesz, már meg is jött a tartalmi tervezet
Ez bizony egy maraton lesz, nem egy sprint, de a kitartás mellett itt extra megállókra is szükség lesz a győzelemhez.
Ez bizony egy maraton lesz, nem egy sprint, de a kitartás mellett itt extra megállókra is szükség lesz a győzelemhez.
Természetesen ennek a hátterében is a mesterséges intelligencia áll.
Elon Musk falakat próbál építeni maga és a döntései közé, de mindegyik rozoga lábakon áll.
Az ingyenes játékok se rosszak ebben a hónapban, de mást is tartogattak még.
Egy mára legendássá vált cím mobilos változatát kaparinthatjátok meg teljesen ingyen.
Különös jelenségre lehetünk figyelmesek egy nemrég közzétett, 10 perces anyagban.
Egy brutális AI pszichózis során vette el saját életét a 36 éves Jonathan Gavalas.
Különösen az időzítés okán szaladhat fel a szemöldökünk.
Véget ér a The Boys, Homelander rémuralmának mennie kell.
A sorozat koncepciója viszont így sem sokkal érthetőbb.
Különösen az alapjátékkal már szórakozó játékosok örülhetnek.
Az Apple Music platformján egy külön tag teszi majd átláthatóbbá, hogy valójában mennyi is a művészet az adott zenében.
Módosítás nélkül kapta meg korhatárbesorolását a Saber játéka.
Azt hiszem, lesz közöttetek olyan, aki tud ezzel rezonálni.
Már az utolsó rendeléseket készítik a konyhában, aztán örökre lehúzza a rolót a chicagói családi étterem.
Újabb leépítések a MindsEye fejlesztőjénél, miközben a vezér "szervezett kémkedést" emleget A bukás után is kitart a szabotázselmélet mellett a stúdió vezetése
Az új Windows bétában már lehet szinkronizálni a jelszavainkat a Copilottel.
Több mint 800 játékos esett neki a legendás Maniac Mansionnek, de csak 2-nek sikerült befejeznie.
A Google világszerte élesíti az új hirdetési formátumot, de a felhasználók szerencséjére, nem minden platformon. Legalábbis egyelőre.
Meg nem erősített értesülések szerint a Marvel sztárját szemelték ki a Sötét Nagyúr szerepére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)