Killzone 2 - Február ötödikén érkezik a demó
Február 5-én megjelenik a Killzone 2 tesztverziója, sajnos csütörtökre nem jelentettek be semmilyen sztrájkot.
Február 5-én megjelenik a Killzone 2 tesztverziója, sajnos csütörtökre nem jelentettek be semmilyen sztrájkot.
Fontos újítások kerültek az év első meghajtó-frissítésébe.
Ezúttal nem is egy, hanem két hír röppent fel, ami egy PC-s verzió létét hivatott megerősíteni. Tudjátok, csak óvatosan!
Megérkezett a várva várt javítás a Grand Theft Auto 4 PC verziójához.
Az UbiSoft legfrissebb bejelentése alapján búcsút inthetünk a Splinter Cell: Conviction PC-s verziójának
Ebben a hónapban kisorsolunk egy CSX 64 GB-os SSD-meghajtót és egy CSX Diablo DDR3-2000 MHz 2 GB Kit memóriapárost, melyekhez a F.E.A.R.2 PC-s verzióját adjuk ajándékba!
A jégveremből előbukkant PS3-as verzió első trailerét köszönthetjük eme rövidre fogott montázs képében.
A D3 Publisher tegnap fellőtte tavasszal megjelenő logikai játékának flash alapokon nyugvó próbaverzióját.
Végleges dátumot kapott végre a Burnout Paradise PC verziója. Alig kell már csak néhányat aludni, és indulhat a móka.
Az előzetes híresztelések ellenére a Killzone 2 végleges verziója nem fogja támogatni a kooperációs játékmódot.
Még ezen a héten köreinkben köszönthetjük a Left 4 Dead asztali verziójához érkező frissítéseket. A DLC várat magára.
Az európai játékosok Final Fantasy XIII demóverzió nélkül maradnak, a Square Enix csak Japánban tervezi kiadását.
Szinte tökéletes bétaverzióval kívánják megörvendeztetni leendő tesztereiket az Aion: The Tower of Eternity fejlesztői.
Január közepén nekiveselkedhetünk a F.E.A.R. 2: Project Origin demonstrációs verzióinak, méghozzá minden platformon.
Az Ensemble Studios stratégiai játékának kipróbálható verziója is lesz, és a megjelenés sem csúszik.
Viharfellegek gyülekeznek a Saint Row 2 körül. A PC verzió megjelenése kissé kaotikusra sikeredett.
Lesz Európában Killzóne demonstrációs verzió, azonban a Sony illetékesei még nem árulták el mikorra várhatjuk.
A Project Origin vezető grafikusa ígéretet tett arra, hogy mindegyik platformon szinte egyező játékélményt kapunk.
Megérkezett a hivatalos dobozkép, az ígért karácsonyi háttérképek és az újságírók számára kiküldték tesztelhető verziót.
A korábban bejelentett PC-s verzió mellett felmerült a PlayStation 3 portolás lehetősége is. A Sony illetékesein múlik az átirat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)