Saját mobilos operációs rendszer a Huawei-től?
A leginkább olcsó androidos készülékeiről ismert gyártó megpróbál betörni az okostelefonokra szánt operációs rendszerek piacára is.
A leginkább olcsó androidos készülékeiről ismert gyártó megpróbál betörni az okostelefonokra szánt operációs rendszerek piacára is.
A Steam-nek köszönhetően mostani hétvégénk sem fog unalmasan telni, sőt, mi lehetünk a világ urai!
Az EA Sports beharangozta, elcsúsztatta, majd törölte egykor népszerű sportjáték szériájának legfrissebb epizódját.
Aki elő szeretne fizetni a Forza Horizon letölthető csomagjaira, annak egy teljes játék árát kell előkészítenie.
Annak ellenére, hogy a Sony bemutatta a vékonyított vékony PlayStation 3-at, az előző változatot nem tudjuk a boltból olcsóbban beszerezni.
A játékvilág egyik legismertebb elemzője is úgy gondolja, hogy a Wii U nem ér annyit, mint azt a Nintendo gondolja.
Alig több, mint tíz óra van hátra, hogy 75%-kal olcsóbban beszerezhessük a minden eddiginél teljesebb Red Faction kollekciót.
Ha van jó alkalom, amikor megnövelhetjük gépünk memóriáját, akkor a DDR3-as memóriák árainak csökkenése kétséget kizáróan az.
Amióta a Humble Bundle kitalálta az együtt csomagolt indie címek eladását, sokan próbálnak hasonló módszereket bevetni.
Ez bizony nem casual gamereknek való mulatság. A MAIET Entertainment játéka a nehezebb MMORPG fajtából érkezik, a GameStar pedig lehetőséget ad nektek egy bétázásra.
Több kiadó is visszautasította a World of Tanks forgalmazását, nem túl kedves szavakkal illetve a játékot.
Az 1990-es évek legendás játékkonzolja újraéled, de lehet, hogy érdemesebb beszerezni egyet a régi változatból.
Mike Capps, az Epic elnöke megerősítette, hogy újabb felmondások történtek a cégnél.
Megint lehet vitatkozni azon, hogy kinek is van igaza, ebbe már bele sem mennénk, az viszont vicces, hogy a zeneipar akkor is képes fényezni magát, amikor láthatóan semmi eredménye nem lett a Pirate Bay elleni blokádnak.
Most, hogy elérhető közelségbe került a Guild Wars 2 rajtja, úgy láttuk jónak, ha minden kapcsolódó kérdésetekre válaszolunk, s nem mellékesen lehetőséget kínálunk egy utolsó próbára.
Mostani Aréna Live adásunk egészen különleges lesz, ugyanis teljesen a Guild Wars 2-vel foglalkozik, és bétakulcsokat is lehet nyerni!
Aki Steam rajongó az két évszakot vár nagyon: a nyarat és a telet, ugyanis ilyenkor eszméletlen árleszállítások vannak a Valve digitális játékboltjában.
Jó és kevésbé jó meccsekkel most már tényleg elindult a labdarúgó EB - Ezúttal Csepelyi Adrienn és Palcsó Tomi énekes elemez.
Megszokhattuk, hogy egyre több indie csomag jelenik meg, amelyért mi választhatjuk meg mennyit fizetünk.
Az E3 előtt megismert új Star Wars játékból hivatalosan még semmilyen képet és videót nem adtak ki, de egy interjúban elcsíphettünk néhány in-game jelenetet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)