A Cyberpunk 2077 is bekerült a Steam legjobban fogyó játékai közé idén
A jelek szerint sokakat nem tántorított el a CD Projekt Red tavalyi játékának állapota.
A jelek szerint sokakat nem tántorított el a CD Projekt Red tavalyi játékának állapota.
Mi történik a világgal, ha az az emberi ambíció áldozatává válik? Az SMT V szerint démonoktól hemzsegő sivataggá válik.
Emellett akadnak olyan gyöngyszemek az áruházban, amik 90 százalékos kedvezményt kaptak.
A Square Enix korábban azt ígérte, hogy még idén kapunk egy nagyobbacska Final Fantasy XVI bemutatót, de ez elmaradt. Az okokról Naoki Yoshida beszélt.
Ha nem tartotok lépést minden füzetes sorozattal, akkor legalább a keményfedeles gyűjteményt érdemes lehet beszerezni majd.
A fejlesztők végre hivatalosan is bejelentették, hogy készül a régóta esedékes frissítés.
2022-ben temérdek film és sorozat érkezik kifejezetten a gamerek kegyeit keresve.
Idén több fronton próbálta megszólítani a játékosokat Hollywood, jövöre pedig még több adaptáció jön olyan címekkel, mint az Uncharted és a The Last of Us.
Újabb negyedéves frissítést adtak a Diablo IV alkotói, akik nem féltek ihletet meríteni egy nagy riválistól.
Néha megesik, hogy az elhallgatott igazság legalább annyira nevetséges, mint az abból készült konspirációs teória.
A szolgáltatás keretében még márciusban férhettek hozzá a Final Fantasy VII Remake PS4-es változatához, ami viszont nem használható az új generációs gépen. Mostanáig.
A szükséges fájlok telepítése után Night City kerületei között már egy tökéletesen működőképes metrószerelvénnyel is utazhatunk.
Még mindig nem tudunk szinte semmit az ambiciózus Harry Potter RPG-ről, de ha minden igaz, akkor a nagy csend hamarosan megtörik végre.
Alig ad grafikai opciókat és egy RTX 3090-esen is szaggat néha a Final Fantasy VII Remake Intergrade számítógépes kiadása.
A darabos mozdulatok és az autentikus hanghatások is a helyükön vannak.
A tényleges bírósági tárgyalás helyett inkább kifizetett 1,85 millió dollárt a Cyberpunk 2077 kiadója.
Igazából a Diablo II: Resurrectedhez érkezik, de a lényeg, hogy a Blizzard még nem végzett a játékkal.
Pörgős trailerek helyett egyszerűen csak kaptunk két részletet a játék két küldetéséből.
Míg a minimum beállításokon valószínűleg minden modern PC-n elketyeg majd a Babylon's Fall, a látványvilág teljességéhez erős videókártyára lesz szükség.
Lehet róla vitatkozni, hogy jó döntést hoztak-e ezzel a fejlesztők.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)