Sea of Solitude - újabb indie játék az EA Originals programjában
A művészi kalandjáték erős támogatást kap az Electronic Artstól, ezzel pedig megvan a második cím is az Originals programban.
A művészi kalandjáték erős támogatást kap az Electronic Artstól, ezzel pedig megvan a második cím is az Originals programban.
Hanzóhoz, az Overwatch íjász hőséhez egy igazi íj dukál, amit az őrült kontrollerekre szakosodott streamer, Rudeism meg is épített.
A Klei Entertainment új játékában már több ember életéért felel a játékos, az 1 órás gameplay videóban pedig maguk a fejlesztők mutatják be, hogyan kell felépítenünk kis kolóniánk.
A St3amb0t nevű kalandor egy napon leszállt a Dudenbeaumodeme nevű bolygóra, és miután maga mögött hagyta a hajóját, úgy döntött, hogy bejárja az egészet.
A Segánál vannak a Company of Heroes és a Total War franchise-ok, azonban már a kiadóé lett az Endless-széria is.
Az Activision nemrégiben pert indított a Trek Industries ellen azzal a váddal, hogy az Orion: Prelude-ot készítő csapat szinte egy az egyben átvette a Call of Duty: Black Ops 3 fegyvereit. Mint kiderült, az Actinak van igaza.
A Don't Starve-ot jegyző Klei Entertainment nem lép ki a komfortzónájából, és új játékában, az Oxygen Not Includedben is a túlélésé a főszerep.
A Kojima Productions logója egy fokkal több, mint egy menő karakter, a stúdió feje pedig azt is elmagyarázta, mit is képvisel a Ludens névre hallgató felfedező, akiről egy egész alakos képet is mutattak.
A ritmusjátékoknak nem áldozott le, és ha nem is olyan népszerűek, mint fénykorukban, továbbra is ezek a legjobb party-játékok. Emlékezzünk kicsit vissza, hogy honnan indult az egész és hová jutott el ez a műfaj.
A Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 az eddig elkészült legnagyobb Naruto verekedős játék, amelyben már az új generáció karakterei is felbukkannak.
Mit lehet várni az elmúlt évek legnépszerűbb mobil alkalmazása alapján készült játékadaptációtól? Pont azt, amit egy ilyen koncepció is ígér.
A Sony Pictures egy újabb trailerrel emlékeztet minket rá, hogy az Angry Birds film egy hónap múlva megérkezik.
A világ Batman és Superman lázban ég, ezért Zack Snyder új filmje nem titkoltan a heti filmajánlónk legjobban várt darabja, de azért vannak alternatívák is.
Több mint tíz évvel az eredeti játék után visszatért az Amplitude, és ugyan a játékmenettel nincs gond, a dalválaszték már más kérdés.
Eltartott vagy 2 napig, mire megérkezett a karaktereket levetkőztető "nude" modifikáció. Nyilván hiánypótló innováció sokaknak.
A Bandai Namco úgy döntött, hogy a Naruto Shippuden Ultimate Ninja Storm 4 megérkezése előtt összecsomagolja az eddigi részeket.
A Bandai Namco volt olyan kedves és meglepett minket két új trailerrel a készülő Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 verekedős csodához.
A Harmonix végre bejelentette, mikor jön az új Amplitude, avagy klasszikus ritmusjátékának rebootolt változata.
A Bandai Namco kivitte a legfrissebb Naruto játék demó verzióját az idei New York Comic-con-ra. Természetesen voltak, akik levideózták a játékot.
Internetes mémerek egész hada nem hiszi el, pedig tényleg megtörténik: jön az évszázad zenéje ihlette hangcsomag a CS:GO-hoz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)