Hirdetés

Próbáljátok ki ingyen a Civilization kihívóját, a Humankindot

|

Az Amplitude Studios szeretné, ha elvinnétek pár körre a stratégiáját.

Hirdetés

Kevés játék jutott olyan közel a Civilization trónfosztásához, mint az általunk is kedvelt Humankind, de erre bőven lesz még lehetősége a jövőben a fejlesztőcsapatnak, ugyanis a Sega pár napja közzétett pénzügyi jelentése alapján elégedettek a játék teljesítményével és egy sorozatot látnak benne. Persze a készítők szeretnék, ha addig is minél több játékoshoz jutna el, ezért egy manapság már ritkán használt eszközhöz nyúltak.

Hirdetés

Elérhetővé vált a Humankind demója (csak Windowsra), amivel száz kört nyomhatunk le három történelmi korszakban: a neolit, az ókori és a klasszikus érában. Ezen kívül tizennégy különböző kultúrát próbálgathatunk, valamint lehetőség nyílik az avatar személyre szabására és egyéni térképek tervezésére is, amiket akár meg is oszthatunk a közösséggel. A Sega természetesen gondolt azokra, akiknek megtetszene a játék, így december elsejéig 20 százalékos kedvezménnyel lehet lecsapni a Humankindra Steamen, az Epic Games Store-on és a Microsoft Store-on keresztül is (akinek a standard kiadás van meg, az ugyanilyen akcióval lépet tovább a deluxe változatra).

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Fontos megemlíteni, hogy ha van Game Pass előfizetésetek, akkor nincs szükségetek a demóra, hiszen a szolgáltatás PC-s részében benne van a játék. A Humankind egyébként új frissítést is kapott, amely megváltoztatja a játék győzelmi kondícióit, lehetővé téve a játékosoknak, hogy maguk határozzák meg a nyerési feltételeiket. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)