Durván elhúzódhat a processzorhiány
Még 2019 második felében sem lesz elég Intel processzor a boltok polcain. Az Intel nyílt levélben tett ígéretet a helyzet javítására.
Még 2019 második felében sem lesz elég Intel processzor a boltok polcain. Az Intel nyílt levélben tett ígéretet a helyzet javítására.
Kiderült, ki lesz majd a rosszfiú a DC Comics hölgy szuperhőseit tömörítő moziban.
Forgatókönyvírót kapott a Kraven film, még egy pókos projektet indított be a stúdió.
A rendezőt Disney néhány régi tweetje miatt rúgta ki, de a stáb úgy gondolja, ez erős túlzás volt.
Furukawa egy levélben üzent a részvényeseknek és a befektetőknek a Nintendo jövőjéről és legfőbb értékeiről.
A vonalkódos 47-es ügynök is megkapta legfrissebb trailerét, amiben bemutatja, hogy a napsütötte Floridában is ugyanúgy lehetséges mindenfélével gyilkolászni, mint máshol.
A verekedős játék következő karaktere elég komolyan odacsap ellenfeleinek, és nem csak az öklével.
A Ni no Kuni folytatása megmaradt szerethető japán szerepjátéknak, de az elődhöz nem tudott felérni.
Többen is jelezték nekünk, hogy egy furcsa üzenet kering Viberen, miszerint ha valaki két hétig nem küldi tovább, törlik a fiókját. Senki ne dőljön be neki.
Megérkeztek a Ni No Kuni II első értékelései, és szinte mindenki dicséri a játékot.
Kaptunk egy fiktív levelet, ami azonnal beindította az új karaktert váró rajongók fantáziáját.
Kiderült, hogy milyen erős masina kell majd a Ni no Kuni II: Revenant Kingdom futtatásához.
Olimpikonok és magas rangú képviselők részvételével indították útjára a sportokat és e-sportokat egymáshoz közelebb hozó kezdeményezést.
Évek teltek el az Origins eseményei óta, Bayeket pedig egy kétségbeesett levél szólítja a Sínai-félszigetre.
Linus Torvalds az Amazon egyik mérnökével folytatott nyilvános levelezést, amire maga az Intel is reagált.
Rengeteg PC-s játékos részvételével készült egy felmérés arról, ki milyen gépen játszik, ez alapján pedig a gamerek egyre nagyobb százaléka választott Intel és Nvidia hardvert.
Aki nem tudja elképzelni, hogy hogyan működik a csata ebben a csodálatosan megrajzolt világban, annak segít a legújabb Ni No Kuni II videó.
Egy, a Far Cry 5 helyszínéről származó gamer újságíró poénból megkérte a Ubisoftot, hadd szerepeljen a családja a shooterben, a készítők pedig úgy tűnik, erre egy nagyon vicces megoldást találtak.
Eredetileg január végére tervezték a Ni No Kuni II: Revenant Kingdom megjelenését, azonban nemrég az a hír járta, hogy a Bandai Namco el fogja csúsztatni. Így is lett.
A játékos a Redditen beszélt függőségéről és egyúttal nyílt levélben üzent az EA-nek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)