Így fest a Crash Bandicoot Unreal 4-es motorral
Még egy videó került fel egy buzgó Bandicoot rajongó projektjéről. A sokak gyerekkorát meghatározó játék grafikai feljavított változatát pillanthatjuk meg.
Még egy videó került fel egy buzgó Bandicoot rajongó projektjéről. A sokak gyerekkorát meghatározó játék grafikai feljavított változatát pillanthatjuk meg.
A Minecraftot korábban is használták tantermi kiegészítő eszközként, viszont mostantól a Mojang felügyeli egy hivatalos, oktatásra kihegyezett változat fejlesztését.
Kicsit több mint három évvel a megjelenése után véget ér a Windows 8 támogatása, a rá szánt energiát pedig a 8.1-es változatra fordítja majd a Microsoft.
Az online petíció indítói nem szeretnék elrontani azok szórakozását, akik egy felnőtteknek szánt Deadpool filmre vágynak, de egy alternatív, kevésbé durva változatot is szívesen látnának.
Igazán ütősnek ígérkező, teljesen ingyenes DLC-k jönnek a LEGO Marvel's Avengers két változatához. Sajnos a többi platform most kimarad a mókából.
A világ egyik legunalmasabb játékának segítségével többször is sikerült rengeteg pénzt összegyűjteni jótékonykodásra, ezért az eredeti készítő - a Gearbox vezetőjével közösen - már dolgozik az új változaton.
A Star Wars: Az ébredő Erő rendezője nem teljesen értette a Hasbro döntését, miért csak bizonyos karakterek kerültek be játszható figuraként az új film alapján kiadott Monopoly-változatba.
A Rise of the Tomb Raider PC-s változatát is sok különböző teljesítménnyel bíró gépen játszhatjuk majd, nemrég pedig kiderült, milyen beállításokkal hozhatjuk ki a belőle a legtöbbet.
Jövő héttől csak az Internet Explorer legújabb változatát támogatja a Microsoft, de persze idővel mindenkit szeretnének majd áttéríteni az Edge használatárra.
Aki attól tartana, hogy hosszú hónapokat kell várnia, a Hellblade PC-s megjelenésére, az akár most meg is nyugodhat.
Már az XCOM: Enemy Unknownban is változatos helyszíneken vettük fel a harcot az idegen invázióval szemben. Itt sem lesz másképp, most a nyomornegyed mutatkozik be.
Természetesen nem az űrben tesztelték, tud-e repülni a birodalmiak gigászi hajójának drón változata, de a levegőben süvítve is szép látvány.
Rengetegen voltak, akiket sokkolt az Oculus Rift első, vásárlóknak szánt változatának árazása. Palmer Luckey szerint is hibás volt a korábbi kommunikációjuk, de maga az ár jogos.
Bár a Torment: Tides of Numenera végleges megjelenési dátum még nem ismert, az legalább kiderült, hogy mikor kezdhetünk bele a játék béta változatába.
Az Oculus bejelentette, hogy csütörtöktől lehet előrendelni az Oculus Rift végleges változatát, és más információkra is számíthatunk az eszközzel kapcsolatban.
Egy eltökélt rajongó egy egész évet szánt arra, hogy megépítse a Star Wars ikonikus űrhajója, a Millennium Falcon legjobb LEGO változatát.
Frissült a The Witcher 3 HD Reworked projekt, a 2.0-s változat minden korábbinál szebbé teszi az egyébként is szép játékot.
A Rise of the Tomb Raider PC-s változatának megjelenési dátumáról egyelőre csak pletykákat hallottunk, most viszont már legalább hónapra pontosan biztosak lehetünk abban, mikortól játszhatjuk a játékot.
A Techland egy vadonatúj trailerrel mutatja be a Dying Light: The Following - Enhanced Edition kiadásban debütáló új Legendary szinteket.
Úgy látszik, a Square Enix kitűzte a Rise of the Tomb Raider PC-s változatának megjelenési dátumát. Nyugalom, nem kell sokat várni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)