Végleg leállnak az egyik Call of Duty játék szerverei
Idén augusztus végén elbúcsúzik a Call of Duty Online a játékosoktól.
Idén augusztus végén elbúcsúzik a Call of Duty Online a játékosoktól.
A fejlesztők megosztották velünk, hogy melyik karakternek csapta a szelet a játékosok többsége.
Egyelőre nem úgy fest, hogy a PlayStation 5-re kiadott multiplayer fókuszú játék fényes jövő elé néz.
A hír forrása egyúttal azt is tudni véli, hogy az európai játékosok csak jóval a többiek után tehetik rá a kezüket.
A széria 35. születésnapja csupa jó hírt hozott, nem csak a japán játékosoknak.
Két szemfüles játékos aprólékos nyomozása derített fényt a széles körű visszaélésekre.
A Destiny 2 egyik játékosa tagja volt az egyik raidet elsők között teljesítő csapatnak - csak épp a felhasználóneve miatt nem játszhat többé.
A Blackwidow V3 Mini Hyperspeed segít helyet spórolni, de megvan rajta minden, ami egy játékosnak kellhet.
Az alkotó annyira elkapta a hangulatot, hogy egy kósza lépegető felbukkanásán sem lepődnénk meg.
Még épphogy csak elrajtolt a Knockout City, máris népes játékostábora van.
A hivatalos válasz szerint elég egyértelmű ok áll a magas árak mögött.
A régóta várt kiegészítőt nem fogadta kitörő lelkesedés.
Ha nem csak Bruce Willis szebb napjait idéznéd fel, akkor segítünk a széfnyitogatásban lelkesebb Warzone játékosoknak.
A streamingszolgáltató már korábban is kísérletezett interaktív tartalmakkal és videojátékos adaptációkkal, most pedig úgy néz ki, hogy komolyabban is ki szeretnék próbálni magukat a játékok világában.
A kitartó No Man's Sky játékosok jutalomként zsákolhatják be az ikonikus SR-1 Normandyt.
A gépek összerakásával foglalkozó CyberPowerPC egy egészen érdekes hardvert választott egyik alkotásához.
A Blizzard lövöldéjének következő felvonása rengeteg változtatást eszközök a többjátékos élményen, de az egyik legfontosabb a csapatméretek és felállások átalakítása lesz.
A GTA 5 végigjátszás időtartama már önmagában dicséretes, de UnNameD rátett még egy lapáttal a kihívásra.
Nem igazán tudunk elképzelni olyan játékos igényt, amit nem elégít ki az új LG megjelenítő.
A QPR 2006-ban veszítette el az akkor mindössze 15 éves játékosát. Most bekerült a FIFA 21-be.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)