Super Mario Run - elég furcsa lett az élőszereplős trailer
Hamarosan érkezik iOS eszközökre az első, igazi Super Mario játék, sőt ma a demó is elérhetővé válik. Ennek örömére pedig egy élőszereplős trailert is kaptunk.
Hamarosan érkezik iOS eszközökre az első, igazi Super Mario játék, sőt ma a demó is elérhetővé válik. Ennek örömére pedig egy élőszereplős trailert is kaptunk.
Amerika egyik legnagyobb showmanjének lehetősége nyílt kipróbálni a Super Mario Runt, de ami utána következett, arra biztosan nem készült fel: a Nintendo két meglepetéssel is készült számára, mi pedig nagyon irigyeljük őt.
Egyes híresztelések szerint kedvenc GameCube címeinket is játszhatjuk majd a jövőre érkező Nintendo Switch konzolon.
A fejlesztők és kiadók egyelőre meglehetős óvatossággal fogadnak a Nintendo új konzoljára, de ha minden jól megy, akkor a jövőben útközben is agyonverethetjük magunkat hatalmas szörnyekkel.
Elképzelhető, hogy közelebb van az új pokémonok érkezése, mint gondoltuk volna.
A Nintendo hatalmas örömmel hozta nyilvánosságra a Pokémon Sun and Moon eladási számait. A zsebszörnyek lazán döntögetik a rekordokat.
Többször is láthattuk már az új The Legend of Zelda játékot, de míg korábban a felfedezésé volt a főszerep, a The Game Awards során a harcból is többet mutattak. És dobtak egy csalit is a rajongóknak.
A Nintendo januárban remélhetőleg minden homályos részletet tisztáz majd a Nintendo Switch kapcsán és bizonyára számos játék bejelentésére is számíthatunk, azonban nem csak egy helyen fog tartani ilyen sajtóeseményt.
A teljes Egyesült Államok és számos európai ország között hazánkban is aktiválták a Pokémon GO régóta várt és sokak által legfontosabbnak tartott frissítését.
Japán mellett az Egyesült Államok két pontján lévő Universal Studios vidámpark is Nintendo-témájú részlegekkel bővül a két cég legújabb közös videójának tanulsága szerint.
Jogi ügyekben a Nintendo szigorúbb, mint a kiadók és fejlesztők nagy része, a The Game Awards szervezői pedig nem akarták megkockáztatni, hogy bármilyen probléma miatt a teljes műsort törölni kelljen.
Egy újabb videojátékokkal foglalkozó üzlet adott meg pontos árat a Nintendo Switch előrendelőinek, ami nagyjából megegyezik a korábban közzétett, ám meg nem erősített adatokkal.
Már a bejelentés óta pletykálják, hogy a Switch kontrollere hasonlóan működik majd, mint a Wiimote, és most úgy tűnik, valóban erről lesz szó.
A Pokémon GO megjelenése óta várjuk, hogy végre elkaphassuk ezt a különleges és nagyon ritka pokémont. Most végre tényleg megtalálhatjuk őt!
A Pokémon GO nem is olyan régen rávilágított, hogy mekkora slágercím lehet a lények befogásából, a Pokémon Sun & Moon eladásai pedig ismét bizonyítják ezt a tényt, csakhogy mobilok helyett Nintendo 3DS-en.
Egy amerikai áruházlánc tudni véli a The Legend of Zelda: Breath of the Wild megjelenési dátumát, ami megerősíteni látszik a gyanút, hogy a játék nem jelenik meg a Nintendo új konzoljával együtt.
A Warner Bros. erősítette meg nemrég, hogy a LEGO City Undercover már biztosan megjelenik a Nintendo új hibrid konzoljára.
A legjobb rajongói alkotások kategóriájában négy játék indult, de már csak kettőre lehet szavazni - nem nehéz kitalálni, miért.
A fejlesztők a Pokémon GO féléves fennállását ünneplik egy játékbeli eseménnyel, ami arra inspirál majd, hogy még a novemberi hidegben is elinduljunk pokémonokra vadászni.
Újabb pletykák futottak be a Nintendo új konzoljával kapcsolatban: ezek alapján a Switch megjelenésekor debütálhat a Ubisoft különleges projektje, amelyben összeeresztik az őrült nyulakat és a vízvezeték-szerelőt, valamint portolják a Pokémon Sun & Moont.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)