X-Men: Sötét Főnix - a korábbi filmek is visszaköszönnek az új előzetesben
A jelek szerint elég komoly összecsapásra számíthatunk az X-Men tagjai, illetve Jean Grey között.
A jelek szerint elég komoly összecsapásra számíthatunk az X-Men tagjai, illetve Jean Grey között.
A rajongók így talán már nem fognak arra panaszkodni, hogy a Disney egy az egyben átültette az 1992-es rajzfilmet a mozivászonra.
Idén köszön le az AMC sajátos sorozata, az Into the Badlands és megnéztük, hogy sikerült az utolsó hat rész.
A modderek munkájának köszönhetően most egyedi bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan is készült a Rockstar Games történelmi jelentőségű játéka.
A Galaxis őrzőinek morcos kék Mary Poppinsa átigazol a DC-hez, ahol egy uszonyos gonoszt alakíthat majd.
Egy véletlen fejlesztői hibának köszönhetően már kiderült, hogy ki gyilkolhat legközelebb az aszimmetrikus horror játékban.
Chris Hughes a Facebook indulásának meg nem énekelt hőse, mára viszont elborzadt attól, hogy világot uraló hálózat lett az egykori egyetemi csajozóprogramból. Szerinte csak drasztikus lépések segíthetnek mindent helyrehozni.
Stephen King vérfagyasztó bohóca visszatér, ezúttal viszont nehezebb dolga lesz.
Megvenni sajnos nem lehet őket, viszont bárki nyerhet egyet nagyjából két kattintással.
A pénzügyi jelentés és a befektetői beszámoló szerint jobb teljesítményt vártak, de a BioWare-nek sem kell félnie.
A cég évente rendez fejlesztői konferenciát és jó ideje mindegyiken bemutatnak új mobilt. Most sem volt ez másként, viszont érdekes módon idén nem a csúcsra törnek.
Tom Cruise kaszkadőrénél már csak ez a szavazás tűnik feleslegesebbnek egy olyan hónapban, amikor rekordot döntött a Bosszúállók: Végjáték, mi mégis kíváncsiak vagyunk rá, hogy mely filmek lépdelnek fel a dobogó második és harmadik fokára.
A következő frissítéssel bekerül egy olyan funkció, amelynek köszönhetően bármelyik játékosból egy kereskedő NPC lehet.
Vagyis élvezhetnénk, ha a játék legújabb frissítése nem nyírta volna ki a lehetőséget. Azért még van remény, hogy korrigálják.
Versenyek, loot, hajnalokba nyúló beszélgetések a teraszon, móka, kacagás, egyhetes LAN-party a Velencei-tó partján - ott a helyed!
Kevésbé lesznek szem előtt a lájkok, viszont kreatív eszközöket kapunk a fotóinkhoz, és megvehetjük a kedvenceink gatyáját.
Az ECHOcast integrációnak köszönhetően például akkor is szerezhetünk lootot, amikor a videós kinyit egy ládát.
A feltörekvő kínai Nubia nem először mutat be játékosoknak szánt mobilt, a Red Magic 3 viszont kifejezetten egyedire sikerült.
El Presidente sokadszorra tér vissza, viszont most magával hozott minden elemet, amit a korábbi részekben szerettünk.
A Marvel Kapitányt alakító színésznő szerint az irány jó, a tempón viszont lehetne még javítani.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)