Két játék már ma megjött, és még 12 érkezik decemberben a Game Pass kínálatába
Ez is egy jó hónap lesz azoknak, akik rendelkeznek Game Pass előfizetéssel - még a Core tagok is kapnak ajándékot.
Ez is egy jó hónap lesz azoknak, akik rendelkeznek Game Pass előfizetéssel - még a Core tagok is kapnak ajándékot.
Tim Stuart szerint szinte mindent elintézhet a fejlesztők helyett a mesterséges intelligencia.
A Microsoft nem közölte előre, hogy ezekkel az alkotásokkal tervezi bővíteni havidíjas szolgáltatását.
Kicsit mélyebbre ástunk, és megvizsgáltuk a videojátékokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdések hátterét.
A fél világ épp röhögve döngöli a földbe a GameMill legújabb borzalmát, de az mégis az Xbox eladási toplistájára került.
Javításokat és új funkciókat is hozott a Bethesda sci-fi szerepjátékába az 1.8.86-os update.
A Microsoftnak komoly marketingre lesz szüksége ahhoz, hogy sikereket könyvelhessen el.
Az Énekesmadarak és kígyók balladája kétszer annyi embert vonzott, mint az Öt éjjel Freddy pizzázójában és a Marvelek együtt.
Ha szerencsénk van, már nem is kell olyan sokat várnunk a leleplezésre.
A Gearbox az Overwatch árnyékában gyorsan elhaló játéka rajongóknak köszönhetően ismét üzemel.
Ha még nincs tervetek a hétvégére, akkor lessetek rá a Microsoft ajánlataira.
Októberben számtalan címet pörgettek az Xbox és PlayStation tulajdonosok, és sok helyen szomorúan írták meg, hogy az Alan Wake 2 a Top150 címbe sem fért bele. De ez így kicsit fals.
Diablo IV, Starfield, Mortal Kombat 1 és sok minden más vár rátok kedvezményes árakon.
Rengeteg előnnyel jár a teljesen vezetékmentes fülhallgató. Mutatunk háromféle TWS-fülest, amelyek jól szólnak és bármelyik a tiéd lehet ajándékba, ha előfizetsz a PCW Max év végi akciójának keretében.
Szeretnénk azt mondani, hogy ez meglepett minket, de ahogy az ARK megjelenése eddig alakult, igazából csak egy vállvonásra van energiánk.
A Windows 11 tele van olyan funkciókkal, amelyek a játékosok életét könnyítik meg. Megmutatjuk a legfontosabbakat.
A magyar mozikba sem csábított sok nézőt az új Marvel-film.
Gondoltál már arra, hogy úgy megennél egy Xbox-kontrollert? Akkor eljött a te időd?
A népszerű showman a Bethesda szerepjátékával folytatja csetlés-botlását a Clueless Gamer legújabb epizódjában.
Megkérdeztük a ChatGPT-t, hogy 2023 vége felé melyik játékkonzol mellett érdemes dönteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)