Az új Cyberpunk 2077 háttérkép a tömegközlekedés veszélyeire hívja fel a figyelmet
A jelek szerint nem egy életbiztosítás, ha metróra száll az ember Night Cityben.
A jelek szerint nem egy életbiztosítás, ha metróra száll az ember Night Cityben.
Az első egybefüggő regény olyan események kezdete, amelyek örökre megváltoztatják Geralt, Ciri és Yennefer életét. A korábban megismert történések, a cintrai vérengzés és a Nilfgaarddal folytatott háború beláthatatlan következményekkel járnak a szereplőkre nézve, akik megpróbálnak egyenesek maradni a politikai játszmák és az emberi gyarlóság útvesztőjében.
A The Witcher-játékok és a Cyberpunk 2077 stúdiója így próbál meg javítani a lengyel helyzeten.
A cég kész arra, hogy kiadóként is letegye a névjegyét a játékiparban, az első projekteket már be is jelentette.
Jól olvastátok, 1:1-es arányok mellett akarják az egész bolygónkat átültetni a Mojang játékába.
Ugyan PC-re, konzolokra, sőt még iOS-re is évekkel ezelőtt megjelent, az Android operációs rendszereken csak most debütált a játék.
A fejlesztők soha nem jutottak el arra pontra, hogy egy tényleges folytatáson kezdjenek el dolgozni a népszerű kooperatív túlélőhorror szériához, de foglalkoztak a franchise-zal.
A Witcher világát bemutató cikksorozatunk második részében elmélyedünk a világban, jobban megismerjük a szereplőket, és meglátjuk, hogyan gabalyodik össze a végzetben Ríviai Geralt, Vengerbergi Yennefer és a cintrai hercegnő, Ciri.
Egy lelkes Half-Life modder csapat kitartóan dolgozik a projekten, hogy még idén meglátogathassuk a dinoszauruszokat.
Szerinte az Artifacthoz hasonló bukott projektek sokkal tanulságosabbak, mint a legendás sikerek.
Elrajtolt a Good Old Games tavaszi vására, ingyenes cuccokkal ünnepli az alkalmat a CD Projekt.
A CD Projekt RED megerősítette, hogy semmi akadálya sincs a szeptemberi megjelenésnek.
Egy fájlcsomag telepítése után a falka befogadja majd a fehér farkast is.
A projekt mögött álló csapat hozott is egy friss videót, amiben megleshetünk bizonyos tervezett mechanikákat.
Cikksorozatot indítunk, amely egyenként bemutatja Andrzej Sapkowski könyveit és a CD Projekt RED játékait, hogy ti legyetek a legfelkészültebbek, amikor baráti társaságban Ríviai Geraltra terelődik a szó.
A Blood and Wine DLC-vel bekerült terület már önmagában lenyűgöző volt, de valahogy mégis sikerült javítani rajta.
A stúdió vezetőjével folytatott interjú során arra derült fény, hogy már igen határozott terveik vannak, milyen irányba orientálódnak a szeptemberi Cyberpunk 2077 premier után.
A Death Stranding után a színész várhatóan egy újabb Kojima-játékban is szerepelni fog.
Természetesen testreszabhatjuk majd, de átdolgozták az alapkarakter külsejét.
Mivel az a projekt akkor vakvágányra futott, így annak alapjaira készíti el Neil Druckman és Craig Mazin a sorozatot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)