No Man's Sky: Beyond - főzés és automatizálás is szerepel az újdonságok között
Nem csak megülhetjük, meg is fejhetjük majd az idegen lényeket. Persze előbb barátkoznunk kell velük.
Nem csak megülhetjük, meg is fejhetjük majd az idegen lényeket. Persze előbb barátkoznunk kell velük.
Ha belegondolunk abba, hogy a Bosszúállók milyen fegyverekkel csapkodják ellenfeleiket, akkor rájöhetünk, hogy igazából a stúdió nagyon visszafogja magát az erőszak illusztrálásánál. Ezt most be is mutatják nekünk szemérmetlen szakik.
A fejlesztőknek még egy kis időre van szüksége, hogy megfelelő minőségben jelenhessen meg a játék.
A pletyka szerint még az idén érkező Modern Warfare-nél is sötétebb hangvételű epizódot várhatunk.
Persze mindig van valami, de most, hogy a legnagyobb twitches streamer átpártolt, néhányan elkezdtek ismerkedni a Mixer szabályaival. Vannak, akik szerint a szabályok túl konzervatívak.
Akár már napokon belül megtörténhet a bejelentés.
Az E3-at is felügyelő cég hibáját azóta sikerült orvosolni, de rengeteg magánadat vált rövid időre publikussá.
A filmtörténet egy elfeledett darabkáját korszerűsítette néhány rajongó.
A 8.2-es frissítés tartalmainak lassan mindenki a végére ér, így itt az idő beszélni arról, hogy mire várhatunk a következő hónapokban.
Egy modder megunta a várakozást és a saját kezébe vette a Manhunt felújítását.
A videó elméletileg a történetet mutatja be, de nem egyszerű összerakni, mit is láthatunk benne.
Rengeteg ajándék, és legalább ennyi boldog arc a tábor utolsó videójában.
A minél jobb felhasználói élmény érdekében a Microsoft illetékesei ismét gyúrnak egy keveset az Xbox One kezelőfelületén.
Egy badass előzetessel emlékeztet minket a Bethesda, hogy napokon belül megjelenik egy új Wolfenstein játék.
Az egyik alkotó szerint a Daredevil a példa arra, hogy a komorabb hangvételű képregényes szériákra is van kereslet.
Emlékeztek még a klasszikus PlayStation 1-es versenyjátékra, a Crash Team Racingre? Ha igen, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért érdemes odafigyelnetek a felújított változatra.
A CD Projekt Red csapata mindent elkövet annak érdekében, hogy teljesen beleélhessük magunkat Night City kegyetlen világába.
Egy horror, ami úgy elüt az átlagtól, mint a filmben látható fesztivál a többi nyári banzájtól. Persze nem is vártunk mást az Örökség rendezőjétől.
Egyszerre modern és nosztalgikus a felújított játékban feltűnő különleges egység.
Sokaknak nagyon nem tetszik a francia stúdió zenés megoldása, és még a szakmán belül is akadnak olyanok, akik felszólaltak ellene.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)