Így készült a Star Wars - több mint 1100 fotó az eredeti trilógia forgatásáról
Ezt az albumot minden Star Wars rajongó imádni fogja.
Ezt az albumot minden Star Wars rajongó imádni fogja.
Egyelőre csak PC-n játszható az utóbbi évek egyik legsikeresebb horrorsorozata, de hamarosan PlayStation 4-re is megérkezik mindhárom Amnesia történet.
A klasszikus platformer-sorozat második része már megjelent a Sony jelenlegi generációs konzoljára, de eléggé úgy tűnik, hogy hamarosan az Ape Escape 3 emulált verzióját is letölthetjük.
A 2012-ben megjelent Tribes: Ascend már átélt egy 2 éves időszakot, amikor a Hi-Rez Studios látszólag elfelejtkezett róla. A most kiadott patch-csel azonban már tényleg búcsúznak a fejlesztők a játéktól.
Az Ascend még a fejlesztés nagyon korai fázisában jár, de már most is vannak benne izgalmas ötletek.
Az Interplay hivatalosan is lehúzza a rolót, a kiadó pedig eladja minden hozzá tartozó játék jogait, ami azt jelenti, hogy a legendás sorozatoknak még lehet jövője.
Az idei PAX panel alatt rendesen kifaggatták a titokzatos projekten dolgozó írónőt, aki többek között az Uncharted kreatív munkájáért is felelt.
Ian Milham elhagyta a Visceral Games csapatát, most már a Crystal Dynamics-et erősíti a szakember.
A legújabb South Park trailer nem is annyira a játékról, hanem a mögötte lévő inspirációkról és kreatív folyamatról szól; és arról, hogy miért nem lett durvább a játék címe.
Bár a Frictional Games két horrorjátékkal lopta be magát a műfaj rajongóinak szívébe, másban is ki szeretnék magukat próbálni. Az új projektjüket viszont sajnos még nem látjuk egy darabig.
Nem véletlen, hogy épp Amy Hennig, az első három Uncharted játék írója dolgozik az EA 2018-ra tervezett új játékán.
A Call of Duty: Black Ops 3 következő DLC-je, a Descent a zombik mellett elhozza sárkányokat is, a legújabb videóban pedig azt nézhetjük meg, hogyan kezdődik el mindez.
Folytatódik a Road to Battlefield 1 kampány, ezúttal a Battlefield Hardline egy egyébként fizetős csomagját szerezhetjük be minden platformra.
Ha esetleg még nem gondolkodtatok volna rajta, hogy mi hiányzik a Call of Duty: Black Ops 3-ból, akkor segítünk: a zombik mellé a Descent DLC elhozza a sárkányokat is. Valódiakat.
A Ubisofttól igazolt szakember által vezetett Motive Studios több másik EA-stúdió keze alá is dolgozik, de hamarosan saját játékuk fejlesztését is elkezdik.
Az EA előadásán pár pillanatot láthattunk a Visceral berkeiben készülő Star Wars TPS-ből, ami nem a Star Wars 1313 lesz.
Az EA, azon belül is a gyönyörű Jade Raymond tett helyzetjelentést a Visceral Games és a Motive Studios Star Wars címeivel kapcsolatban. Kaptunk tőle egy bejelentést is.
Az Electronic Arts bejelentette, hogy 2017-ben érkezik a Star Wars Battlefront folytatása, ami nagyobb és jobb helyszínekre kalauzol majd minket. A Visceral játékára viszont várni kell még.
Az Electronic Arts bejelentette a következő nagy címet, amit letölthetnek az EA Access előfizetők, erre a játékra pedig bizonyára már nagyon sokan vártak.
Újabb extra tartalom érkezik a The Elder Scrolls Online-hoz, a legújabb DLC-ben a titokzatos bérgyilkoscéh, a Dark Brotherhood lesz a középpontban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)