Hirdetés

Az EA bezárja a Visceral Gamest, újrakezdik a Star Wars játékot

|

A kiadó nem volt elégedett a csapat teljesítményével, ezért most szélnek eresztik a fejlesztőket, a projektet pedig egy másik stúdió kezdheti újra.

Hirdetés

A Visceral Games csapatának olyan játékokat köszönhetünk, mint a Battlefield Hardline vagy épp a Dead Space. Ide igazolt évekkel ezelőtt a Naughty Dogtól Amy Hennig is, hogy azon a bizonyos Star Wars játékon dolgozzon. Tudjátok, amelyiket a kukázott Star Wars 1313 helyett kaptuk volna.

Hirdetés

Az EA ma bejelentette, hogy erről is lemondhatunk, ugyanis a stúdió lehúzza a rolót. A kiadó oldalán megjelent blogbejegyzés szerint:

A Visceral Games egy Star Wars akció-kalandon dolgozott, amely jelen formájában egy sztori-orientált, lineáris játék lett volna. A fejlesztési időszak alatt sok játékossal kipróbáltattuk a koncepciót, figyeltük a visszajelzéseket, és szorosan odafigyeltünk a piac alapvető változásaira is. Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy egy olyan élményt kell letennünk az asztalra, amihez szívesen visszatérnek a játékosok, ehhez pedig alapjaiban kell változtatnunk a dizájnon.

Patrick Söderlund, az EA alelnöke azt is elmondta, hogy bár a Visceral lehúzza a rolót, az ott dolgozó szakemberekből megpróbálnak annyit átcsoportosítani az EA egyéb csapataihoz és projektjeihez, amennyit csak lehet. Az EA nyilvánvalóan azt szeretné, ha a termékeikre nem mint játék, hanem mint szolgáltatás tekintenének a vásárlók, és hosszú hónapokig, sőt, évekig visszatérnének hozzá. Bárhová is kerül a projekt nyilvánvalóan nem apró módosításokról, hanem egy teljesen új játékról beszélünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)