Az alapító család veheti meg a Ubisoftot, hogy független maradhasson a kiadó
Úgy tűnik, a Guillemot család elég komolynak ítéli a külső felvásárlási kísérleteket ahhoz, hogy jelentős ellenlépéseket tegyen.
Úgy tűnik, a Guillemot család elég komolynak ítéli a külső felvásárlási kísérleteket ahhoz, hogy jelentős ellenlépéseket tegyen.
A PlayStation fejese után most egy álláshirdetés is árulkodik róla, hogy még nem értek a nagy bevásárlás végére a japánok.
Egy jelentés szerint Elon Musk új módszereken töri a fejét a bevételek növelésére, és a jelenlegi vezérigazgató széke is inoghat.
Fontos lépést tett az akvizíció megvalósulása felé a Microsoft és az Activision Blizzard.
44 milliárd dollárba fog kerülni Musknak a Twitter bekebelezése.
A világ leggazdagabb embere napokra lehet attól, hogy zsebre vágja a Twittert is.
Néhány éve a Ubisoft ellenállt egy felvásárlási kísérletnek, viszont most úgy tűnik, talán csak a megfelelő ajánlatra várnak.
A PlayStation elnöke szerint nincs megállás.
Amerikai szenátorok egy kormányhivatalt kértek meg arra, hogy vizsgálja felül a Microsoft bevásárlását.
Kérője akadt a Quantic Dream csapatának, amely pillanatnyilag a roppant ambiciózus Star Wars Eclipse projekten dolgozik.
Kis lépésekben ugyan, de egyre erősödik a Netflix videojátékos részlege.
A Sony közelmúltban történt felvásárlásai és bejelentései okán többen elbizonytalanodtak a platform jövőjét illetően.
Hivatalos dokumentumból derült ki, hogy pontosan hol tart most a 70 milliárd dolláros akvizíció.
Nem áll le a felvásárlásokkal a PlayStation, a Bungie után most Jade Raymond új stúdiójára, a Havenre csaptak le.
A Rime és a Song of Nunu fejlesztője is a Riot többségi tulajdonosához, a kínai Tencenthez került.
A Call of Duty kiadója szerint a felvásárlás miatt nem tudtak eleget tenni a kötelezettségnek tavaly.
Az egyik ok, hogy a Microsoft és a Call of Duty kiadója között létrejövő üzlettel Bobby Kotick, illetve a sokat kritizált cégvezetés járna jól.
Egy megbízható partnerét kebelezte be a Switch konzol gyártója.
Csupán három nappal azt követően indította el a tárgyalásokat a Microsoft, hogy megjelent egy, az Activision botrányát súlyosbító beszámoló.
Ahogy az is, mennyire elégedett a Far Cry 6, az AC: Valhalla és a Riders Republic eredményeivel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)