Destiny 2 - szárnyal a digitális eladások és a játékosszám tekintetében is
Az Activision rendkívül büszke a Destiny 2 rajtjára, elmondásuk szerint felülmúlták az első részt is, legalábbis ami a digitális eladásokat jelenti.
Az Activision rendkívül büszke a Destiny 2 rajtjára, elmondásuk szerint felülmúlták az első részt is, legalábbis ami a digitális eladásokat jelenti.
Ugyan az Overwatch már most rengeteg vásárlóval büszkélkedhet, a Blizzard tovább szeretné bővíteni a közösséget, így újabb ingyenes hétvégét hirdet mindhárom platformon.
Öt kategóriában is az új Super Mario vitte el a gamescom díját, a Nintendo jogosan lehet büszke.
A Friday the 13th: The Game nem büszkélkedhet problémamentes starttal, ennek ellenére igen szépen lehet kaszálni egy erősen bugos alkotással is.
A PSV Eindhoven nagy büszkeséggel jelentette be egy FIFA-játékos leigazolását, de aztán megnézték, miket posztolgatott Twitteren.
A Summer Games Done Quick szervezői büszkén jelentették, hogy a felajánlások összege minden korábbi eredményt magasan túlszárnyalt.
Vannak, akik drágának találják az Xbox One X-et, de a gyártó szerint a teljesítményhez képest nagyon is baráti az ár.
A Bandai Namco nemrég leleplezett akció-szerepjátéka sem maradhatott távol idén Los Angelestől, a Microsoft büszkén jelentette be, hogy a Code Veint jobban fogja futtatni az Xbox One X.
A játéktörténelemben először figyelt fel az Oscar stábja egy videojáték trailerére. Az Everything készítői büszkék lehetnek magukra.
A Cloud Imperium Games egy videóban mutatja be az Item 2.0 rendszert, közben pedig büszkén jelentik, hogy továbbra is ömlik a pénz.
Az Ubisoft kiadta pénzügyi jelentését, amiből kiderül, hogy a The Division, Ghost Recon: Wildlands és a Rainbow Six Siege vonzza a játékosokat.
Ugyan a Guerrilla Games így is büszke a Horizon: Zero Dawn PlayStation 4 Prós teljesítményére, de elmondásuk szerint akár többet is kihozhattak volna az erősebb konzolból.
Amióta a világ a világ, hősként ünnepeljük azokat, akik nekivágnak az ismeretlennek: Marco Polo, Kolombusz Kristóf, Neil Armstrong...Ryder?
A Kumawood nem fél hozzányúlni ahhoz, amit a nagy stúdiók maximum bottal piszkálgatnak. Megcsinálják a Mortal Kombat filmet, amire mind büszkék lehetünk.
Elérkezett az idő, hogy valódi stratégák módjára a buszon ülve hódítsuk meg a világot.
A Play of the Game rendszer jelenleg legalább annyi hibával bír, mint ahány izgalmas és büszke pillanatot köszönhetünk neki, így idővel ezt is átalakítják az Overwatch fejlesztői.
Még maga Jack Morrison kapitány is büszke lenne arra, amit ez a bátor YouTube videós összerakott.
Megfelelő számú jelentkező esetén most is elindulnak a vidéki nagyvárosokból a busztranszferek a budapesti Microsoft PlayIT Show-ra.
A WoW rajongók tárt karokkal várták a sorban hatodik kiegészítőt, aminek a sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sorra újítják meg előfizetéseiket a játékosok. A Blizzard pedig nagyon büszke.
A valódi gyártók rengeteg hiperautója mellett a Forza Horizon 3 vezethető járgányai között a UNSC büszkesége is felbukkan majd, de nem mindenki szerezheti majd meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)