Egy igazi Dead Space-veteránnal készül a nemrég bejelentett remake
Az EA Motive csapatában olyan ember is akad, aki kulcsszerepet játszott az eredeti Dead Space játék folytatásában.
Az EA Motive csapatában olyan ember is akad, aki kulcsszerepet játszott az eredeti Dead Space játék folytatásában.
A Twitter-posztok után már hivatalos állásfoglalás is tanúskodik arról, hogy a dolgozókat felháborítja a zaklatási botrányra adott vállalati reakció.
Mint kiderült, a Sonic valójában csak egy szuperhős kódnév, a kék sündisznónak egyébként van egy teljesen átlagos polgári neve.
Thrall szinkronhangja és a Blizzard korábbi kulcsembere mindenkitől bocsánatot kért, sőt egy tanáccsal is előrukkolt.
Egy igazán ígéretes alkotót emlegetnek az új Pokémon-sorozat kapcsán.
A hely 2016-ban nyitott meg, és rengeteg gépnek adott otthont, amelyek így a jövőben gazdát cserélhetnek.
A sztori egész komplexnek tűnik, és az akció részeket nagyon érdekesen oldották meg.
A rajongói projektre ráadásul a Lucasfilm is áldását adta, persze azért néhány feltételnek meg kell felelniük a készítőknek.
Szerencsét hozott az ikonikus medál az orosz atlétának az olimpián.
A Capcom szerint nem csak a klasszikus merchök képesek profitot termelni a széria sikeréből, itt az idő a Resident Evil parfüm eljöveteléhez!
Igazi családi összejövetel lesz abból, ha Vin Diesel modokkal tömjük tele kedvenc játékainkat. Aztán persze el is durvul a buli...
17 évig működött és 17 éve szűnt meg a kiadó, ami még sírköveken is hirdette volna az egyik játékát.
Nem igazán lehet komolyan venni az Abandoned körül kavargó konteó legújabb bizonyítékát, de szórakoztató, milyen apróságokban látnak bizonyítékot a hívek.
Ismét megjelentek a rendőrök egy streamernél élő adás közben.
A játékvilág egyik leghíresebb nyomozója huszadik születésnapját ünnepli, a karakter szinkronhangja és képmása pedig egy közös videóban emlékeznek meg a sorozatról.
Mike Morhaime közleményében látszólag magára vállalta a felelősséget, és bocsánatot kért az érintettektől.
Talán nem is nehéz kitalálni, hogy miért történt ez.
Az HBO sorozata sok mindenben eltér majd az alapanyagtól, és ez Tess karakterén keresztül is megtapasztalhatjuk majd.
Meglehet, hogy a cég egy időre szeretne eltűnni a radarról.
A magas beosztású távozók saját stúdiót alapítanak, a Gearbox fejese látványosan tompítja a kilépésük jelentőségét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)