Kvíz: mennyire ismered 1997 játékait?
Ebben az évben jelent meg például a Blizzard műfajteremtő ARPG-je, a legendás Diablo.
Ebben az évben jelent meg például a Blizzard műfajteremtő ARPG-je, a legendás Diablo.
Negyed százada igazán fantasztikus alkotásokat adott nekünk a játékipar. Lássuk, mire emlékeztek még ezekből a megunhatatlan klasszikusokból.
Worms, Warcraft II: Tides of Darkness, Mortal Kombat 3 és sok minden más - nem volt eseménytelen ez az év sem.
Kimondottan erős évre emlékezünk vissza, mely bővelkedett kimagaslóan jó játékokban, ráadásul nem egy, máig aktív franchise alapjait fektették le annak idején.
Nem volt még olyan éve a játékiparnak, amelyik híján lett volna emlékezetes alkotásoknak. Nosztalgiázzatok velünk, ha már magatokhoz tértetek a bejgli-kómából!
Reméljük, hogy mindenkinek nyugalomban és békében telik a karácsony este, de azért egy kvíz vár még rátok, egy legendás év terméseiből válogattunk.
Ez az év is tartogatott olyan játékokat, amelyekből később jól ismert franchise-ok lettek.
Újabb időutazásra invitálunk benneteket, és ezúttal harminc évet megyünk vissza.
A klasszikus szuperhősös mozik után immár a másféle képregényadaptációk között kalandozunk. Ezen a szombaton a Scott Pilgrim a világ ellen kapcsán adhattok számot tudásotokról.
A 300, és annak kvázi folytatása, a 300: A birodalom hajnala igazi kuriózumnak számít a képregényfilmek között, ma este ezek kapcsán kell számot adnotok a tudásotokról.
Frank Miller Sin City története a képregények világában is formabontóak voltak, ugyanez pedig a két eddigi mozifilmről is elmondható. Ma ezeknek a filmeknek a legnagyobb rajongóit keressük.
Eddig összesen három Hellboy, avagy Pokolfajzat mozi készült, most ezek kapcsán adhattok számot tudásotokról.
Bizony már három évtized telt el azóta, hogy az Egyesült Államokban a mozik műsorára került az első Reszkessetek, betörők.
Legújabb kvízünkben a két ismertebb Megtorló mozi kapcsán kérdezünk benneteket, szóval akkor sem kell aggódni, ha nem láttátok Dolph Lundgren 1989-es filmjét.
Mielőtt még Batman jelmezét húzta volna magára, Ben Affleck eljátszotta a Marvel vak szuperhősét, Daredevilt is.
A Marvel Comics lángoló koponyás hőse sokkal jobb filmadaptációkat érdemelt volna, de azért így is kíváncsiak vagyunk rá, mennyire emlékeztek Szellemlovas eddigi két filmes szereplésére.
A Penge, avagy Blade mozik kapcsán sokan azt sem tudják, hogy képregényfilmekről van szó. Te még emlékszel rájuk?
Haladunk szépen sorban, és kifaggatunk benneteket az összes régebbi Marvel film kapcsán is. Most épp a fényesnek cseppet sem mondható Fantasztikus Négyes mozik kerültek sorra.
Két évtized alatt bőven kaptunk jobb és rosszabb X-Men mozikat. Most a fősodor epizódjaira kell remekül emlékezned.
Sosem fogjuk megbocsátani, hogy szegény Rozsomákból Farkast csináltak a fordítók, de azért egy külön kvízt mindenképp megérdemelnek a Wolverine mozik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)