Szárnyal a GPU-k piaca, de van, aki veszít ezzel
Míg az AMD és az Intel több videokártyát szállít, az Nvidia rosszabbul áll, mint egy negyedévvel korábban.
Míg az AMD és az Intel több videokártyát szállít, az Nvidia rosszabbul áll, mint egy negyedévvel korábban.
Többen tapasztalták, hogy van egy kis probléma egyes Xbox Series X kontrollerekkel, de szerencsére a Microsoft már dolgozik a megoldáson.
A Steam a fejlesztői közösségének mutatott pár érdekes számot, amivel a kontrollerek támogatására szeretné őket sarkallni.
A Nintendo is tudja, hogy frissítenie kell a Switch kínálatát, ha versenyben akarnak maradni az épp megújuló konzolpiacon.
Nagyjából úgy képzeljük el a helyzetet, hogy van egy jól fizetett, de nagyon unatkozó gyakornoka a Nintendo firmware részlegének, és elkeseredetten kellett neki egy projekt.
Hogy ne csak hipergyors, de hipernagy is legyen.
A Sony végre megerősítette, hogy dolgozik a PSVR továbbfejlesztett változatán.
A PlayStation 5 kontrollerével kapcsolatban egyre több a panasz, néhányan pedig már igyekeznek feltárni a meghibásodás okát.
Hivatalosan csak tegnap leplezték le az Xbox Wireless Headsetet, pedig már hosszú ideje tudhattuk volna, hogy érkezik.
A Sony új generációs gépét és az Alien-filmekből ismert xenomorphokat hatásosan gyúrták egybe kreatív modderek.
A Sony legújabb szabadalma a DualSense kontroller egyik legfontosabb funkcióját nem csak a felhasználók, de a nézők számára is érzékelhetővé tenné.
Egy elemzőcég szerint alig van különbség az első néhány hónap eladásai terén a Sony és a Microsoft jelenlegi, illetve korábbi gépei között. Persze van egy fontos különbség.
Sőt, az oroszlán bajszát ráncigálva szinte alig várja, hogy bepereljék.
Annál is nagyobb gond, hogy egyelőre nem úgy tűnik, hogy könnyű lenne szervizeltetni a problémát.
Nagyon úgy tűnik, hogy még hosszú ideig csak limitált darabszámban kerülhetnek fel az Xbox Series X konzolok az üzletek polcaira.
A Nintendo keményen ráfekszik a Switch-exkluzív érkezésére, így a gyűjtők és rajongók hamarosan csinos perifériákkal gazdagodhatnak majd.
Egy modder kifejezetten egyedi gépet rakott össze, ráadásul az apró részleteknek hála még ütősebb lett a végeredmény.
Immár a kilencedik konzolgenerációnál járunk, de minden bizonnyal közületek sokan már jóval korábban belekóstoltak a konzolos életérzésbe.
Érdekes színválasztás mellett döntöttek a Microsoft illetékesei, Mario-vörösben pompázik az új Xbox kontroller.
Értelemszerűen a régebbi konzolokra kisebb volt a kereslet a generációváltás miatt, azonban a Nintendót ez sem akadályozta meg, hogy elképesztően erős évet zárjon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)