Először szólalt meg távozása óta Don Mattrick, akinek fontos szerepe volt abban, hogy az Xbox One majdnem bebukott
Az Xbox One bejelentése után nehéz idők jártak a Microsoft gaming divíziójára, amiről brutális őszinteséggel meséltek, akik átélték.
Az Xbox One bejelentése után nehéz idők jártak a Microsoft gaming divíziójára, amiről brutális őszinteséggel meséltek, akik átélték.
Az Embracer Group az egyébként digitális társasokkal is foglalkozó Asmodee-t kebelezte be.
December elején hasonlóan fogytak a PS5 és az Xbox Series X|S gépek, de a Sony gépe összesítésben sokkal jobban áll.
Az NPD Group utánajárt annak, javít-e egy játék eladásain a Microsoft szolgáltatása, vagy épp hogy ront azokon.
A Quartz bejelentését nemcsak a nyilvános fórumokon, hanem a Ubisoft belső hálózatán is kételkedő kommentek fogadták.
A játékfejlesztőből lett streamer visszatért a gyökereihez.
A vállalat szerint erre semmi szükség nincs, mert a vezetőség nyitott ajtókkal várja őket.
A redmondiak állítólag messzire mentek volna azért, hogy bekerülhessen az App Store-ba az Xbox Cloud Gaming.
Ezzel idén már összesen öt stúdió csatlakozott a PlayStation családjához.
Meghökkentő árcédulákkal találkozhatnak azok, akik a Square Enix valamelyik újdonságát akarják megvásárolni.
A vállalat egykori alkalmazottja egy igazi sztárügyvédet hívott segítségül.
A várható lelkesedéssel fogadták a gamerek a Ubisoft blockchain projektje, a Quartz bejelentését, így a trailert inkább elrejtette a kiadó.
Más, az Activision alá tartozó stúdiók tesztelői is beszüntették a munkát a Raven Software kirúgott munkatársaival szolidaritást vállalva.
A Nintendo jelenleg korlátozza a digitálisan előrendelt játékok visszatérítését, ezt kifogásolták fogyasztóvédelmi szervezetek.
Első körben ingyenes kozmetikai cuccokat kaphatunk a Ghost Recon Breakpointhoz, de később más funkciókkal is bővülhet a blockchaint használó Quartz.
Egy szexuális ragadozókra vadászó csoport videója következtében távozni kényszerült a cégtől George Cacioppo.
Hatalmas üzleti siker lett a legutóbbi Call of Duty, ennek örömére újabb leépítést szervez az Activision, ezúttal a tesztelők körében.
A jelek szerint nem igazán mutatkozott meg a Battlefield 2042 rázós rajtjának hatása a pénztáraknál.
Az államkincstárok felügyelői aggódnak a befektetéseik miatt, ezért konzultációra hívták a vállalatot.
Az év végén távozó Bob Igert a komoly tapasztalattal bíró Susan Arnold váltja az igazgatótanács élén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)