Hirdetés

Lezárult Jade Raymond fejlesztőcsapatának felvásárlása

|

Márciusban hallottunk erről először, de hamar lezongorázták a dolgot.

Hirdetés

Jade Raymond mindenki számára ismerős lehet, akik nem csak játszanak, hanem kicsit a piaci szereplőkkel kapcsolatban is jártasak. A hölgy korábban fontos szerepet játszott az Assassin's Creed és a Watch Dogs sikerének megalapozásában, továbbá neki köszönhetjük a Ubisoft Torontót és az EA Motive Studiost is.

2018-ban aztán a Google alelnöke, a Google's Studios, Stadia Games and Entertainment, illetve az összes Stadiával kapcsolatos projekt vezetője lett. Innen tavaly februárban távozott, majd megalapította a Haven Studiost. A csapat elképesztő sebességgel növekedett, most pedig újabb fontos mérföldkövet ért el.

Hirdetés

A Sony Interactive Entertainment márciusban jelentette be, hogy megkezdték a Jade Raymond által alapított Haven Studios felvásárlását. A kanadai székhelyű fejlesztőcsapat 2021 októbere óta megduplázta alkalmazottainak számát, mostantól pedig hivatalosan is a Sony család tagja.

Raymond a GameIndustrynak adott interjújában elmondta, a felhőalapú munkavégzésben is hatalmas potenciált lát, így mostanra a kezdeti hat helyett már 21 ember dolgozik náluk a hosszútávú felhőalapú megoldásokon.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hozzátette továbbá, hogy már dolgoznak egy PS5-exkluzív címen, ami live service játék lesz és neki köszönhetően belekóstolhatunk abba, hogy mit is céloz hosszú távon a Haven. Raymond szerint fontos szerepe lesz a jövőben a cloud megoldásoknak, hiszen a játékok egyre nagyobbak és egyre több adatot is tartalmaznak, a játékosok azonban elvárják az egyre szebb grafikát is, így okosan kell ötvözni az offline és online működést.

Nagyon izgalmasan hangzik a projekt, reméljük, hogy a közeljövőben még többet elárulnak majd a játékról, amit mostantól a Sony is támogat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)