Kevés konkrétum látott eddig napvilágot az Amazon Prime Video készülő Life is Strange sorozatáról, de a projekt létezése már önmagában is elég volt ahhoz, hogy meginduljanak a találgatások. Az egyik legkézenfekvőbb kérdés nyilvánvalóan a főszereplő(k) kilétére vonatkozik, és úgy tűnik választ kaptunk erre, bár hivatalosan még nem erősítették meg az értesülést.
A hír nem közvetlen forrásból érkezett, hanem egy klasszikus iparági "suttogólánc" végén bukkant fel. A DiscussingFilm a Jeff Sneider által működtetett, előfizetéses bennfentes oldalra, a The InSneiderre hivatkozva írja, hogy Maisy Stella (Nashville) játszhatja a főszerepet. Ha valóban így lesz, abból logikusan annak kellene következnie, hogy Max Caulfieldet alakítsa, hacsak az alkotók nem döntöttek úgy, hogy egy merész, de a rajongókat garantáltan elidegenítő döntéssel olyan irányt szabnak a történetnek, amelyben egy másik karakter áll az események középpontjában.
Amit ellenben biztosan lehet tudni, az az, hogy a forgatókönyvért Charlie Covell felel, aki executive producerként és showrunnerként is részt vesz a munkában. A produkció mögött ott van a Story Kitchen csapata, a Life is Strange-játékokat kiadó Square Enix, a LuckyChap, valamint az Amazon MGM Studios is. A sorozat otthona a Prime Video lesz, amely a streamingháborúban egyre látványosabban támaszkodik videójátékos gyökerű tartalmakra a Fallouttól a God of Waron át a Tomb Raiderig.
Persze még a forgatás is odébb van, nemhogy a bemutató, de a Life is Strange-univerzum bővülése addig sem áll meg, mert már készül az új játék, amely még idén megjelenik.