Úgy fest, biztatóan alakul Zach Cregger új Resident Evil-filmje, mert egy friss bennfentes értesülés szerint az első tesztvetítések után kifejezetten jó visszajelzések érkeztek. A hírt DanielRPK dobta be, aki állítólag annyit hallott a korai reakciókról, hogy a film egyszerűen "great", vagyis nagyon erős lett. Fontos, hogy ezt egyelőre sem a stúdió, sem hivatalos forrás nem erősítette meg, így jelenleg inkább pletykaként érdemes kezelni.
A projekt körül ugyanakkor eddig is volt ok az óvatos optimizmusra. A filmet Zach Cregger rendezi, aki a Barbariannal már bizonyította, hogy ért a feszült, kellemetlen hangulatú horrorhoz, a Resident Evil pedig ezúttal teljesen új irányba megy. A korábbi hírek szerint nem kapcsolódik a régebbi mozis feldolgozásokhoz, önálló történetet mesél el, és inkább a játékok világából, hangulatából próbál építkezni.
A már korábban kiszivárgott részletek alapján a sztori valahol a Resident Evil 2 és a Resident Evil 3 környékén mozoghat időben, és egy Bryan nevű futár köré épül, akit Austin Abrams alakít. A karakter egy éjszakai kézbesítés miatt kerül a Raccoon City General Hospital közelébe, ahol aztán elszabadul a pokol, mutációkkal és biofegyveres rémségekkel. Ez a leírás hivatalosan továbbra sincs megerősítve teljes egészében, de több helyen is ugyanez a sztoriváz kering.
Az már biztosabbnak tűnik, hogy a film nem a klasszikus filmes receptet követi majd. Cregger korábban arról beszélt, hogy nem akar egyszerűen a már ismert sztorik újramelegítéséből filmet csinálni, inkább azt az érzést akarja visszaadni, amit a játékok közben érez az ember. A rendező azt is elismerte, hogy emiatt biztosan lesznek rajongók, akik majd szétszedik, ha eltér a megszokott kánontól.
Ami biztos, hogy a film már forog vagy le is forgott Prágában, a premierdátum pedig jelen állás szerint 2026. szeptember 18. A szereplők között Austin Abrams mellett ott van Paul Walter Hauser, Zach Cherry és Kali Reis is. Ha a tesztvetítéses pletyka tényleg ül, akkor most először van némi esély rá, hogy a Resident Evil végre moziban is kap egy olyan új nekifutást, amit nem csak azért emlegetünk majd, mert megint megpróbálták.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.