Hirdetés

Helyzetjelentést kaptunk a Pikachu, a detektív folytatásáról

|

Megvalósulhat a Ryan Reynolds és Justice Smith főszereplésével készült Detective Pikachu 2? A Legendary Entertainment képviselője válaszolt.

Hirdetés

2019-ben mutatták be a Detective Pikachu című videojáték alapján készített "élőszereplős" Pokémon - Pikachu, a detektívet, amelyet meglehetősen szerettek a rajongók és egyike volt azon videojátékos filmeknek, amik egyáltalán nem lettek rosszak. A Ryan Reynolds által megszólaltatott címszereplő nyomozós kalandja 150 millió dolláros büdzséből készült és világszerte több mint 430-at termelt, így adná magát, hogy a Legendary rábólintson a folytatásra, de két éve még a másik főszereplőt alakító Justice Smith is kissé reménytelenül nyilatkozott a megvalósulás esélyeiről. 

Tavaly aztán kiderült, hogy lesz új Detective Pikachu játék, de a következő adaptációról semmi.

Hirdetés

Hosszú várakozás után most hivatalos forrásból érkezett a helyzetjelentés: a Polygonnak a Legendary Entertainment képviselője erősítette meg, hogy a film folytatása továbbra is "aktív fejlesztés alatt áll", de azt nem árulta el, hogy ki dolgozik rajta és mikor számíthatunk bármilyen konkrétumra. A honlap megkereste a Pokémon videojátékokat gondozó The Pokémon Company-t is, de a vállalat nem kívánt nyilatkozni arról, hogy részt vesz-e a projektben. 

A Polygon nemrég interjút készített az első film írópárosával, Benji Samittal és Dan Hernandezzel is a Koala Man című animációs sorozatukkal kapcsolatban, és természetesen a beszélgetés során szóba került a Detective Pikachu is. Samit szerint ez egy folyamatban lévő tárgyalás, aminek még sincs eredménye, mivel a helyzet bonyolult: sok nagy stúdióval és Pokémon jogokkal kapcsolatos dolgokról van szó, amibe ők nincsenek beavatva.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Eredetileg egyébként Oren Uziel (22 Jump Street, Mortal Kombat) lett felfogadva, hogy készítse el a folytatás vázlatát és forgatókönyvét, de Uziel képviselője megerősítette, hogy az író már nem dolgozik a filmen és nem tudni, ki vette át a munkát. 

Így áll tehát jelenleg a helyzet: lesz folytatás, de nem tudni, kitől. Ti örültök neki?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)