Hirdetés

Call of Duty közben ficamította ki a térdét egy Twitch streamer

|

Ugyan vannak olyan sérülések, amiket játék közben is elszenvedhetünk, a térdficam nem kimondottan gyakori, viszont egy Twitch streamernek most ezt is sikerült összehoznia.

Hirdetés

Nem fogunk úgy tenni, mintha teljesen veszélytelen hobbi lenne a gaming, abszolút kockázatokkal jár azok számára, akik nem figyelnek oda és egészségtelen szokásokat vesznek fel a játék miatt, ám ugyanakkor azért az is igaz, hogy a sportsérülések nem annyira jellemzőek a kanapén vagy a forgószékben ülve.

Ezt valószínűleg a TheDannyHammer nevű Twitch streamer is így gondolta, amikor a napokban leült a Call of Duty Warzone 2.0 elé, viszont hamar balszerencsés fordulatot vett a stream.

Hirdetés

Danny egy csúfos vereséget követően olyan elementáris erejű frusztrációt élt át, hogy konkrétan kificamodott a térde és összeesett.

A streamer elsőre azt hitte, hogy rögtön el is tört a térde, de később szerencsére kiderült, hogy azért ennyire nincs nagy baj, egy másik pályatársa, Jake Lucky szerint hamarosan felépülhet majd a balszerencsés játékos. Ha szeretnétek egy kicsit felvidítani a szebb napokat is megélt Danny-t, akkor itt tudjátok elcsípni a következő streamjét.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)