Hirdetés

A Sony figyelmeztet: senki nem házasodhat össze a PS5-jével

|

A gyártó ezzel egy egyre terjedő internetes jelenségre reagált, de 2020-ban már meg sem lepődünk az ilyesmin.

Hirdetés

A meglehetősen szegényes PlayStation 5 készlet miatt úgy áll a helyzet, hogy az év hátralévő részében valószínűleg többen találják majd meg életük szerelmét, mint ahányan új Sony konzolhoz jutnak. Vannak, akik a fenti két tevékenységet egyből össze is kötnék, és eljegyzésre lépnek az új géppel, számukra azonban van egy rossz hírünk: a nászútra nem érdemes spórolni.

Nyilvánvaló, hogy egy netes poénról van szó, melynek keretein belül az emberek elkezdtek jegygyűrűkkel és PS5-ökkel pózolni. Mivel a lénykérés/eljegyzés semmilyen jogi procedúrával nem jár, pusztán szertartásos jellege van, így semmi akadálya nincsen, hogy valaki eljegyezze hőn szeretett konzolját (noha ilyen rövid ismeretség után nem tűnik felelős döntésnek).

Hirdetés

Az esküvővel azonban már egészen más a helyzet, hiszen ennek már komoly jogi következményei vannak, így minden ország törvénykezése kiköti, hogy a párnak milyen feltételeknek kell megfelelnie. Meglepő módon az kizáró ok, ha házastársak egyike egy játékkonzol, erre pedig a Sony is felhívta a figyelmet:

Biztosak vagyunk benne, hogy jól telnek majd az együtt töltött percek azért ilyen embertelen körülmények között is, így minden PS5 tulajnak sok boldogságot kívánunk. Ha végre lesz elég konzol, a játékok tekintetében egészen biztosan beszélhetünk boldogságról. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)