Hirdetés

A Payday élőszereplős adaptációjából többet tudhatunk majd meg a főszereplők múltjáról

|

A Starbreeze elnöke beszélt arról, hogy miről szólhat a Payday film vagy sorozat.

Hirdetés

Azt reméltük, hogy amíg elkészül a Payday 3 és valamikor az év hátralévő részében befut, addig elüthetjük majd az időt a Crime Boss: Rockay Cityvel, de az Ingame Studios gengszterjátéka sajnos egy gyenge Payday-utánzat lett, és hosszútávon nem érdemes vele számolni. 

Szerencsére az már kiderült pár héttel ezelőtt, hogy a Starbreeze nem csak a Payday 3-ban látja a széria jövőjét, szeretné kiterjeszteni a franchise-t más formátumokra is. A vállalat ugyanis megállapodást kötött a Stockholm Syndrome produkciós céggel annak érdekében, hogy sorozat vagy film készüljön a Payday alapján, a cég igazgatója pedig a The Last of Us és The Witcher produkciókat említette követendő példaként. 

Hirdetés

Ezúttal a Starbreeze vezére, Tobias Sjögren nyilatkozott a feldolgozásról a GamesIndustry.biz-nek, kitérve arra, hogy hogyan dolgoztak már együtt más filmes franchise-okkal és hogy a rajongók már most kötődnek bizonyos karakterekhez a játékok sztorija és a trailerek révén: 

"Olyan filmek inspirálták, mint a Szemtől szemben, és számos filmes IP-kollaborációnk volt már, többek között a John Wick, A sebhelyesarcú, a Holtpont és a Kutyaszorítóban. Azért működtek ezek olyan jól, mert a Payday nagyon ért a feszültségteremtéshez. Vannak akciófilmes pillanatok, de ezeknek a karaktereknek valójában van egy mélyebb története; van egy személyiségük a sztori során, és a többi trailer révén, amiket készítettünk, a játékosok megismerték ezeket a fickókat, és különböző módokon azonosultak velük."

Sjögren szerint azonban még rengeteg felfedeznivaló van hátra, mivel a Payday játékok még csak a felszínt kapargatták a karakterekkel kapcsolatban, ezért úgy gondolja, hogy a tévé lenne a legtökéletesebb arra, hogy elegendő idejük legyen kiépíteni ezt a világot és bemutatni a benne élőket:

"Rengeteg további apróságot lehetne elmesélni ezekről a karakterekről, a hátterükről és a motivációikról. A maszkok a személyiségük nagy részét meghatározták. Van egy történet, hogy miért éppen az a maszk van rajtuk. Amikor játszol, folyamatosan látod ezt a maszkot, ami erre emlékeztet. Ezeknek a tényezőknek egy nagyon menő kombinációja teszi a Payday-t a tévés formátumhoz nagyon is passzoló IP-vé"."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Starbreeze elnöke arról is beszélt, hogy sokkal nagyobb mozgásterük lenne, mint például a The Last of Us sorozat stábjának: 

"A The Last of Us olyan, mintha egy interaktív filmet játszanánk, a tévésorozat pedig olyan, mint a játék. Szuper erős a kapcsolat. A Payday a spektrum másik oldalán van, olyan, mint talán a Halo, sokkal nagyobb rugalmasság és lyukakat tölthetsz ki vele. De már határozottan törődsz ezekkel a karakterekkel, akiket a játékon keresztül építettek fel. Már kialakult egyfajta megértés. Van egy kiindulási alap, amit fel lehet fedezni, és ez az, ami egy olyan IP-t, mint a Payday, nagyon érdekessé tesz a TV számára".

Szerintetek a Payday filmben vagy sorozatban működne inkább?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)