World of Warcraft: Cataclysm

World of Warcraft: Cataclysm kép

A World of WarCraft harmadik kiegészítője Cataclysm alcímmel érkezik valamikor 2010 végén. Ahogy elődei, a World of WarCraft: Cataclysm is rengeteg újdonsággal örvendezteti meg a rajongókat, ugyanakkor a WoW történetében először, nem érkeznek új zónák a kieggel, „csupán” az ismert környezetet alakították át a fejlesztők. Nem kell azonban sovány anyagtól tartanunk, hiszen igazán nagyszabású átrendezésről van szó, és a jelekből ítélve talán jobban is fogjuk így élvezni, ráadásul (ismét) olyan jó történet alkotott nekünk a Blizzard, amely kitűnően alá is támasztja a változásokat. Deathwing utolsó harca után új erőre kapott, és brutális visszatérésével soha nem látott kataklizmát indít el, amely gigantikus földmozgásokkal és lávakitörésekkel teljesen felforgatja Azeroth világát. Ezek a gyökeres geológiai és ökológiai változások gazdasági, politikai szempontból is új helyzetet teremtenek; királyságok és egész vidékek tűnnek el, míg máshol új országok emelkednek fel, és korábban elzárt területek telnek meg élettel és nyílnak meg a kalandozók előtt. A Keleti Királyságoknál és Kalimdor térségében 3-3 új játéktér lesz bejárható, míg a Nagy Tengeren Lady Vash'j elsüllyedt városa, az Elementál Planétán pedig az új központunkká avanzsáló Deepholm válik elérhetővé; mindemellett pedig az összes ismert terület is komolyan átalakul. A politikai változások miatt a Hordával ismét szövetségre lépett Goblinok, és a súlyos kórral fertőzött Worgen farkasemberek (a Szövetség oldalán) személyében két új játszható fajt kapunk, az egyéb fajok között pedig sziklatestű macskaemberek és magmahátú teknősök jelennek meg. A korábbi fajok új kaszt lehetőségekkel gazdagodnak, megjelenik a céhes tapasztalatszerzés, újabb missziók, dungeon-ok és insták érkeznek, sőt, két klasszikus insta (Deadmines és Shadowfang Keep) is visszatér heroikus változatban. Másodlagos foglalkozásként immár a régészetet (Archeology) is választhatjuk, melynek során ősi relikviákat kell begyűjteni, majd értékesíteni vagy jutalomra váltani. Az iparos szakmák az újraalkotás képességével gazdagodnak, így már utólag is módosíthatják a felszerelések tulajdonság-bónuszait. The Path of the Titans néven valószínűleg kapunk egy vadonatúj talentrendszert, további újdonságként ezentúl a klasszikus Azeroth térségében is használhatjuk a repülő hátasokat, az elérhető karakterszint pedig 85-re emelkedik.


World of Warcraft: Cataclysm - Az Amazon már bedátumozta

Hír | 2010.09.30 18:37

Senki nem ismeri még a World of Warcraft: Cataclysm megjelenési dátumát. Csak az Amazon.

World of Warcraft: Cataclysm bétakulcs nyertesek!

Hír | 2010.09.28 15:41

Jaj de boldogok, jaj de sokan vannak!

A World of Warcrafttal játszik a nyugat több mint fele

Hír | 2010.09.27 19:39

A nyugati MMO játékosok 54%-a World of Warcrafttal játszik.

World of Warcraft: Cataclysm - Bétakulcs akció!

Hír | 2010.09.27 13:42

Lájkolj minket és nyerj egy World of Warcraft: Cataclysm bétakulcsot hirtelen

Plants vs Zombies vs World of Warcraft: Cataclysm

Hír | 2010.09.21 17:28

Úgy látszik a Blizzard ismeri a mondást: tanulni az igazán jóktól érdemes.

World of Warcraft - Cataclysm - bejelentették a Collector's Editiont.

Hír | 2010.08.22 12:33

Ahogy az előző "részeknek", úgy a Cataclysmnak is lesz szép, nagy dobozos gyüjtői kiadása.

WoW-ozz zavartalanul... a lábaddal

Hír | 2010.07.02 12:51

Akiket eddig zavart volna az, hogy miközben a 48-as paladinjával szöszmötölget valahol, nem bír bedobni egy dupla sajtburgert, nos, azok most fellélegezhetnek. Itt az új WoW-os kiegészítő, a Tap Chat.

Elindult a World of Warcraft: Cataclysm zárt bétája

Hír | 2010.07.01 13:42

vannak, akik megunták, vannak, akik még tolják - de mindenkinek van véleménye róla.

Mai repülős túráink - Stormwind és Orgrimmar

Hír | 2010.05.07 14:31

Amit nagyon várnak, abból előbb-utóbb szivárognak információk - ez a helyzet a WoW: Cataclysmmel is.

Word of Warcraft: Cataclysm - Vashj'ir, az elsüllyedt város

Hír | 2010.04.20 12:46

A Blizzard bemutatta a Cataclysm vízalatti zónáját, Vashj'ir városát.

World of Warcraft: Cataclysm - Hogyan változik a Priest - előzetes.

Hír | 2010.04.08 08:58

A kis mókás Blizzardosok - azt ígérték, hogy április 7-én kikerül az előzetes infó, de egy GM szerint ez csak "késő este" következik be.

World of Warcraft: Cataclysm - Hogyan változik a Warlock - előzetes.

Hír | 2010.04.07 21:42

Időközben készült fordítás, most ezt közöljük...

World of Warcraft: Cataclysm - Hogyan változik a Shaman - előzetes.

Hír | 2010.04.07 20:03

Ritka pillanat a GSO életében - egy hír, amelyet eredeti nyelven, angolul teszünk ki.

World of Warcraft: Cataclysm - holnaptól érkeznek az előzetesek.

Hír | 2010.04.06 20:20

Az a World of Warcraft, amit ma ismerünk a Cataclysm idején teljesen meg fog változni...

World of Warcraft: Cataclysm - Tengeralattjárók!

Hír | 2010.02.27 18:20

Tengeralattjárókon utazhatunk a World of Warcraft: Cataclysmben

A kezdők csak 30%-a marad meg a WoW-ban

Hír | 2010.02.11 11:47

A trial játékosok 70%-a elpártol a WoW-tól a 10-es szint elérésével.

World of Warcraft Official Magazine - Negyven oldal ingyen

Hír | 2009.12.30 12:46

Öt éves születésnapját ünnepli a World of Warcraft. Ennek örömére negyven oldal ingyen megtekinthető az új WoW magazinból.

World of Warcraft - most még több Mr. T-vel!

Hír | 2009.11.17 16:56

Az Észak-Amerikában élő játékosok mától, a világ többi részén tartózkodók pedig még ebben a hónapban viszont láthatják Mr. T játékbeli mását a World of Warcraftban.

World of Warcraft - Mától kötelező a Battle.net account

Hír | 2009.11.12 10:28

Aki jelen van a WoW-ban, de még nincs saját Battle.net fiókja, mától nem játszhat kedvenc MMO-jával

World of Warcraft: Cataclysm - Goblinok GTA paródiája

Hír | 2009.09.28 20:19

Sokmindent elárultunk már az új WoW kiegészítőről, csak azt nem, hogy voltaképp hogyan kezdődik majd az új fajok számára.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)