Civilization VI - két új nép érkezik, az egyik Perzsia lesz
A Sid Meier's Civilization VI következő két játszható történelmi vezetője közül az egyiket bemutatta a Firaxis, ő pedig nem más lesz, mint az Óperzsa Birodalmat megalapító II. Kurus király.
Az alapjaiban az előző részre hajazó Civilization VI innovációja a részletekben bújik meg. Birodalmunk kiterjesztése érdekében nem csak több stratégia alkalmazására lesz lehetőségünk, de a játék noszogatni is fog arra, hogy a pályának megfelelően változatosan játszunk. Az eddig megszokottal szemben a város fejlesztéseit nem ugyanarra a mezőre tesszük, ahol a város van, hanem a körülötte lévő mezőkön helyezhetjük el, az adott mező adottságaihoz igazítva. A kutatási rendszerben lehetőségünk lesz gyorsabban végrehajtani egy-egy fejlesztést, hiszen az adott kutatási területhez tartozó építményeink felgyorsítják a haladást. Ha mondjuk a part mentén építkezünk, akkor sokkal gyorsabban tudunk ütőképes flottát építeni. A diplomácia terén a történelmi személytől függően lesz más motiváció, ami igazodni fog a történelmi személyiséghez. A harcok esetében ismét kombinálhatunk majd egységeket, habár sokkal szigorúbb megkötésekkel. Azonos típusú egységeket vonhatunk össze vagy pedig support egységeket.
Elolvasom a tesztetA Sid Meier's Civilization VI következő két játszható történelmi vezetője közül az egyiket bemutatta a Firaxis, ő pedig nem más lesz, mint az Óperzsa Birodalmat megalapító II. Kurus király.
Hatvan körön át gondozhatjuk civilizációnkat a Civilization VI ingyenes demójában.
Az Ausztráliát a második világháború alatt irányító John Curtin vezetésével érkezik új nép a Civilization VI-ba hamarosan.
A Firaxis segíteni szeretné azokat, akik bizonytalanok a Civilization VI játékmenetében és egy videóban prezentálja, hogyan érdemes használni az egységeket a siker érdekében.
A Firaxis ismét szeretne minket napokra számító stratégákká változtatni, mi pedig örömmel ugrunk bele a Civilization VI "csak még egy kört" stílusú csapdájába.
A Civilization 6 kulisszák mögötti videójában azt a pillanatot láthatjuk, amikor Sean Bean rájön, hogy szokás szerint... nos, inkább nézzétek meg magatok a hatást.
A legújabb frissítés a DirectX 12 támogatás mellett a játékmenet szempontjából is érdekes újdonságokat tartalmaz.
Ennek a tizede is már hatalmas szám lenne egy Civilization város esetében, de hála a hatodik rész újdonságainak, már milliárdok is élhetnek egy helyen.
A Sid Meier's Civilization VI hatalmas siker lett, a Firaxis Games pedig ünnepel, és jogosan teszik, hiszen rengetegen játszottak az első két hétben a stratégiával.
A Sid Meier's Civilization VI-hoz kiadott mod nem kizárt, hogy megakad a PC-d torkán, de ha sikerül működésre bírni, egy, a valós Föld után mintázott pályán játszhatsz.
Valószínűleg később hivatalosan is megkapjuk a csapatos multizás lehetőségét, viszont most egy kicsit mókolni kell, hogy elérhetővé váljon.
A Firaxis hivatalosan is elérhetővé tette a játék teljes soundtrackjét. A sorozat legjobb zenei albumát mindenkinek érdemes végighallgatnia.
Sean Bean nem csak a Sid Meier's Civilization VI-ban, hanem a megjelenést hirdető trailerben is szerepel.
A Firaxis végre nyilvánosságra hozta a Civilization VI gépigényét, így mindenki megnyugodhat: már egy közepes gépen is élvezhető minőségben fut majd a játék.
A Firaxis Games és a 2K Games leleplezték a Civilization VI 25th Anniversary Edition nevű limitált kiadását, amely egyetlen elhivatott stratéga gyűjteményéből sem hiányozhat.
A gamescomon kipróbáltuk a Sid Meier's Civilization VI-ot és már most biztosak vagyunk benne, hogy sok óránk esik majd áldozatul a Firaxis játékának.
A német nép élére Rőtszakállú Frigyes német-római császár áll, akinek harciasságát a Civilization VI-ban is kamatoztatni tudjuk majd.
A Tomyris királynő által vezetett szkíták személyében egy teljesen új néppel bővült a Civilization VI játszható nemzeteinek sora.
Egészen pontosan 52 percen át mozog a legújabb Civilization játék.
Egyedi tulajdonságaik miatt érdemes lehet az egyiptomi frakcióval elkezdeni a világ meghódítását a Civilization hatodik részében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)