Eljött hát a pillanat: a héten megjelent a Skull & Bones, a Ubisoft régóta a tengeren hánykolódó játéka, amivel kapcsolatban már néhány éve is azt éreztük, csak azért adják ki, mert nem táncolhatnak vissza, egyébként régen törölték volna. Az első néhány óra után nem úgy tűnik, hogy mindent beleadtak, és az, hogy teljes áron kínálják, ugyancsak elég bátor húzás, de most legalább bárki ingyen játszhat vele - nem is keveset.
A Skull & Bones próbaverziója ugyanis nyolc órányi játékidőt kínál, és ezalatt azt csinálhatunk, oda mehetünk, amit csak szeretnénk, nincs semmilyen korlátozás. Aki ezt követően folytatná a kalandozást, a teljes változat megvásárlása után onnan haladhat tovább, ahol a próbaverziót félbehagyta.
A lehetőség PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series konzolokon egyaránt él, előbbi esetében az Epic Games Store vagy a Ubisoft Store felé kell fordítani a vitorlákat. Érdemes megfontolni a Ubisoft+ Premium előfizetést, ami egy hónapra 17,99 euró PC-n, illetve 4990 Ft Xboxon, és a Skull & Bones mellett a kiadó minden közelmúltban megjelent játéka elérhető vele, beleértve a fantasztikus Prince of Persia: The Lost Crownt.