Hirdetés

Megvan a World of Warcraft: Mists of Pandaria Classic megjelenési dátuma

|

A Blizzard előtte még kiad egy patchet, ami felkészíti az MMO-t és játékosait a 2012-es kiegészítő visszatérésére.

Hirdetés

Még évekkel ezelőtt helyesen mérte fel a Blizzard, hogy a World of Warcraft játékosbázisának egy tetemes része nosztalgiával gondol vissza az MMO életciklusának korai szakaszára, ezért 2019-ben visszahozta számukra a klasszikus vanilla-élményt, majd sorra ugyanígy tett a régi kiegészítőkkel is, egyikkel a másik után. Már mögöttünk van a The Burning Crusade, a Wrath of the Lich King és a Cataclysm, ami azt jelenti, hogy eljött az eredetileg 2012-ben debütált Mists of Pandaria visszatérésének az ideje is. 

Ez a pillanat már nincs messze, ugyanis a stúdió bejelentette, július 21-én érkezik a Mists of Pandaria Classic, hogy új zónákkal, dungeonökkel, raidekkel és PvP csatákkal szórakoztassa a közösséget.

Hirdetés

A rajtot szokás szerint megelőzi még a július 1-jére időzített pre-patch érkezése, amely már önmagában is hoz újdonságokat - például végre újra lehetőség nyílik pandaren karaktert indítani, valamint elérhetővé válik a legendás Monk kaszt. Akik most kezdik vagy rég abbahagyták, azoknak sem kell aggódniuk: a Joyous Journeys XP buff egészen a pre-patch indulásáig segít felzárkózni a 85-ös szintre, ahonnan már nem lesz nehéz elérni a 90-es plafont.

Nem árt továbbá tudni, hogy a Mists of Pandaria Classic nem a régi kiegészítő érintetlen újrakiadása, ugyanis a fejlesztők hozzányúltak a kasztokhoz és a loot-rendszerhez is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)