A Reuters közlése szerint vádat emeltek kábítószer-használat népszerűsítése miatt Yanis Varoufakis, a görög parlament egykori pénzügyminisztere ellen, miután egy podcastműsorban elmondta, hogy 1989-ben, egy Kylie Minogue-koncerten Ausztráliában egyszer kipróbálta az ecstasyt. Varoufakis - aki 2015-ös megválasztása előtt a videojáték-iparban dolgozott, többek között a Valve-nél volt közgazdász - jelenleg a MeRA25 nevű párt főtitkára, amelyet a Democracy in Europe Movement 2025 részeként alapított.
A politikus saját videós reagálásában hangsúlyozta, egyenes kérdésre válaszolt, amikor elismerte, hogy fiatal korában egyszer kipróbálta a drogot. Mint fogalmazott, nem akart úgy járni, mint Bill Clinton a "nem tüdőztem le" kijelentéssel, ezért őszintén beszélt a történtekről. Elmondása szerint az élmény "kellemes" volt, 16 órán át táncolt megállás nélkül, ugyanakkor egy hétig tartó migrén követte, ami miatt soha többé nem élt a szerrel. Hozzátette, éppen ezzel akarta érzékeltetni, hogy bármennyire csábítónak tűnhet a droghasználat, mindig ára van.
A kifogásolt kijelentés a 3026: Human Algorithm című, részben görög nyelvű podcastban hangzott el, amely egy ezer évvel a jövőben játszódó, sci-fi kerettörténetbe ágyazott interjú. A műsor fiatal közönséget céloz, és a beszélgetésben Varoufakis egyfajta fiatalkori botlásként mesélte el az esetet, majd a 21. századi képmutatás fogalmáról beszélt. A MeRA25 közleményében ugyanakkor figyelmeztetett, bár sokan nevetségesnek tartják az ügyet, veszélyes precedens, ha egy párt vezetőjét évtizedekkel korábbi személyes élményének említése miatt állítják bíróság elé, mert szerintük ez a kritikus hangok elhallgattatásának lehetőségét hordozza magában.