Hirdetés

Másodpercek alatt váltogathatunk kedvenc játékaink között Xbox Series X-en

|

A Quick Resume funkciót használva szinte villámgyorsan ugrálhatunk majd egyik alkotásról a másikra.

Hirdetés

Egy csomó friss információ érkezett nemrég a Microsoft következő konzoljáról, vagyis az Xbox Series X-ről, így ismét picit okosabbak lettünk az új generációt illetően. Most pedig azt mutatta be nekünk a redmondi csapat, hogy nagyjából miképp fog működni a masina egyik kényelmi funkciója.

Hirdetés

Az Xbox Series X Quick Resume technológiájának köszönhetően nemcsak egyszerűen, de meglepően gyorsan is váltogathatunk majd a játékok között, ha épp ráuntunk volna az egyikre. A funkciót használva ugyanis pillanatok alatt a TV képernyője varázsolhatunk egy másik kalandot, így simán folytathatjuk mentett állásunkat, ráadásul még azt sem kell megvárni, hogy a gép újból betöltse az adott alkotást.

A Digital Foundry alaposabban is letesztelte a funkciót, ami a Microsoft állítása szerint legalább három játékot képes így "elraktározni", de kisebb memóraigényű címekből értelemszerűen akár több is belefér. Az Xbox YouTube-csatornájára fel is került egy rövid bemutató arról, hogyan fog működni a Quick Resume. Íme:

Szerintetek hasznos lehet egy ilyen funkció?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)