Olyan súlyos károkat okozott az Xbox márkanévnek az Xbox One totálisan elbaltázott bemutatója, hogy az a mai napig érezteti hatását. Nem elég, hogy a bemutatón a tévés- és sportfunkciókra helyezték a hangsúlyt a játékok helyett, kiderült, hogy a hardver szerényebb teljesítményre volt képes, mint a PlayStastion 4, ráadásul drágábban is mérték a kötelezően hozzárendelt Kinect mozgásérzékelő miatt. A leghevesebb ellenállást azonban az az ötlet váltotta ki, hogy a lemezes játékokat DRM kötötte volna a gépekhez, ami miatt nem lehetett volna csak úgy kölcsönadni vagy továbbértékesíteni azokat.
A Sony kapott is a kínálkozó alkalmon, és a saját magát elgáncsoló konkurensét visszanyomta a sárba, sőt még ugrált is egy kicsit a hátán, hogy érezze a törődést. Az a videó, amin Shuhei Yoshida, a Sony Interactive Entertainment akkori vezetője és Adam Boyes alelnök humorosan prezentálták, milyen egyszerű továbbadni egy PS4-es játékot, sokáig alkalmas volt rá, hogy az Xbox orra alá dörgöljék, az utóbbi hetek fejleményei után azonban azt kell mondanom, hogy rosszul öregedett.
Most ugyanis épp a Sony az a konzolgyártó, amelyik deklaráltan megfosztja a játékosokat a kölcsön- vagy továbbadás és persze az eladás lehetőségétől. 2028-tól ugyanis már nem hoz forgalomba lemezes játékokat, a dobozokba egyszer használatos letöltőkód kerül. A döntés miatt csalódott játékosok azóta sem hagynak nyugtot a konzolgyártónak, amely a bejelentést követően napokra elhallgatott, egyáltalán nem kommunikált, majd taktikát váltott és most megpróbál úgy tenni, mintha nem is lenne semmilyen probléma, amire reagálnia illene. Ehelyett a tiltakozás kifulladására játszik.
Ez az a pillanat, amikor az Xbox visszavághatna, és elégtételt vehetne a megaláztatásért, de meggyőződésem, hogy nem fog. Még ha az utóbbi hetekben fel is röppent egy olyan pletyka, hogy Asha Sharmáéknak hirtelen fontos lett a lemezmeghajtó, egy extra komponens megdobná az amúgy a Project Helix gyártási költségeit, amit végül a vállalatnak kellene lenyelnie, de valószínűbb, hogy az árba beépítve továbbhárítaná a vásárlókra.
A leleplezésre váró Positron projektnevű funkció sem azt a teóriát erősíti, hogy a redmondiak meg akarják menteni e fizikai formátumot. Ám ha igazak a kiszivárgott értesülések, olyan gesztust gyakorolnak a lemez elhagyása által érintett játékosok felé, amit a Sony jelen állás szerint nem: megteremtik annak a lehetőségét, hogy a kézzelfogható adathordozón megvett játékaikat (vagy legalábbis azoknak egy részét) digitális licencekké konvertálják, és ezt a könyvtárukat magukkal vihessék a 10. konzolgenerációba.
Ennek az újdonságnak a hivatalos bemutatkozására elvileg már nem kell sokat várnunk, a Windows Central többnyire jól értesült újságírója, Jez Corden az XB2 podcast legutóbbi adásában elmondta, hogy a vállalat már a kommunikáción dolgozik, és tudomása szerint legkésőbb július 31-ig nyilvánosságra hozza a részleteket.
A Positron lényege, hogy a kompatibilis Xbox-játékok lemezeinek behelyezése után a rendszer digitális licencet generálna a felhasználó Microsoft-fiókjához. Ennek köszönhetően a játék letölthetővé válna, több konzolon is használható lenne ugyanazzal a fiókkal, miközben a fizikai adathordozó továbbra is eladható vagy elcserélhető maradna. A licencek ugyanakkor egyszerre csak egy Microsoft-fiókhoz kapcsolódhatnának.
A rendszerrel kapcsolatban azonban továbbra is akadnak nyitott kérdések. A jelenlegi értesülések szerint a Positron kizárólag a One és a Series generációk játékait támogatná, vagyis az eredeti Xbox és az Xbox 360 lemezes címei kimaradhatnak.
