Hirdetés

Visszatér a Microprose, íme az egyik első játékuk

|

Hosszú szünet után visszatér a Microprose, a stratégiai játékok műfajának egyik legfontosabb stúdiója, az első játékukat pedig már meg is nézhetjük.

Hirdetés

Akik régi motorosok és ráadásul otthon vannak a stratégiai játékok műfajában, azoknak valószínűleg nem kell bemutatnunk a Microprose-t, hiszen a Sid Meier által alapított stúdiónak olyan legendákat köszönhetünk, mint az Pirates!, a Civilization első részei, vagy az X-COM. Sajnos a nagy sikerek ellenére a cég 2003-ban bezárta kapuit, viszont most egy új tulajdonos mellett talán ismét visszatérhet a név a köztudatba.

Hirdetés

A céget ugyan nem az eredeti alapítók hozták vissza, de az új tulaj, David Lagettie egyáltalán nem mondható tapasztalatlannak a stratégiai szimuláció témában, hiszen korábban ő volt a Bohemia Interactive egyik alapítója is. Az új vezetőség alatt több játékot is beígért az új Microprose, az egyikhez pedig most egy új előzetes érkezett:

A játék hivatalos megjelenési dátuma még nem ismert, de a Steam oldaláról kiderül, hogy az egyik tervezője korábban a hasonló Cold Waters című alkotáson is dolgozott, ami remek értékeléseket kapott a műfaj rajongóitól, így ha valakit érdekelnek a tengeri csaták, akkor mindenképp érdemes lesz nyomon követni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)