A Ubisoft reagált azokra az értesülésekre, amelyek szerint távozott a játék rendezője, ezen felül pedig mintegy 50 munkatársat vontak el a készülő Assassin's Creed Hexe fejlesztéséről, és helyzetük bizonytalanná válhatott. Az Insider Gaming beszámolója szerint az alkalmazottakat egy úgynevezett interproject csapatba helyezték át, miközben a kiadó állítólag csökkentette a játék költségvetését. A lap szerint emiatt a cím megjelenése akár 2027 júniusáról 2027 végére is csúszhat.
A jelentés azt is állította, hogy az érintett dolgozóknak három hónapon belül új projektet kell találniuk a vállalaton belül, ellenkező esetben akár leépítés is fenyegetheti őket. A Ubisoft ugyan nem cáfolta az átszervezés tényét, de hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű munkaerő-mozgatás a játékfejlesztés természetes része. A cég szóvivője szerint "a projektek prioritásainak változásával" a munkatársak gyakran kerülnek át más csapatokhoz, ahol szakértelmükre nagyobb szükség van.
A vállalat azonban nem adott részletes választ arra, hogy pontosan mi indokolta az áthelyezéseket, milyen projekteken dolgoznak majd az érintett alkalmazottak, illetve valóban veszélybe kerültek-e munkahelyek. Az Assassin's Creed Hexe ugyan az egyik legfontosabb készülő Ubisoft-játék, de nem ez lesz a franchise következő megjelenése, jelen állá szerint júliusban érkezik az Assassin's Creed Black Flag Resynced. Emellett a kiadó több más nagy projekten is dolgozik, köztük egy új Ghost Recon epizódon, így elképzelhető, hogy az átirányított fejlesztők ezek valamelyikén folytatják a munkát.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
