Hirdetés

Késik a Skyblivion, idén sem jelenik meg a Skyrim motorjára átültetett The Elder Scrolls IV: Oblivion

|

Jól halad a rajongói projekt, de több időre van szükségük az alkotóknak.

Hirdetés

Noha már több mint egy évtizede készül, addig-addig csúszott az ambiciózus rajongói projekt megjelenése, hogy végül beelőzte a Bethesda és a Virtuos közreműködésében megvalósult The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered. Persze ez nem jelenti azt, hogy a két mű ne férne meg békében egymás mellett, pláne úgy, hogy az Oblivion fejlesztőjét és kiadóját egyáltalán nem zavarja a Skyblivion létezése, inkább elismerően vélekedik róla. A remekül fogyó remaster egyúttal ismét ráirányította a figyelmet a modra, a projekt vezetője, Rebelzize szerint "win-win" helyzet alakult ki, sőt a Bethesda még egy gesztust is tett: az egész Skyblivion-csapat kapott egy-egy példányt a felújított Oblivionból.

Nem tudjuk, hogy ennek a végigjátszásába beleölt órák száza, vagy más vezetett oda, de tény, hogy a Skyblivion 2025-re tervezett megjelenése szűk egy hónappal az év vége előtt nem tartható, a premier már biztosan 2026-ra csúszik. A frissen közzétett fejlesztői videó alapján ugyanakkor már egészen közel járnak az alkotók a célhoz. A lényegi munka java készen van. Több mint hetven önkéntes dolgozik a modon, csak éppen fizetés nélkül. Ennek a tükrében pedig a késés abszolút érthető, hiszen kizárólag a lelkesedés hajtja a csapatot.

Hirdetés

Nem volt azonban teljesen konfliktusmentes a fejlesztés. Egy korábbi csapattag idén nyáron felrótta a projekt vezetőinek, hogy túlságosan erőltetik a befejezést, és a rajongói munkából crunchot csinálnak, ami nem fair egy olyan környezetben, ahol senki sem kap fizetést.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)