Bennünket is meggyőzött a The Witcher 3 veterán fejlesztői által alapított Rebel Wolves bemutatkozó játéka, a The Blood of Dawnwalker. A játék a karaktereivel, a világával, a személyesre hangolt történetével, rugalmas harcrendszerével, valamint azzal, ahogy az időt kezeli, képes napokra a képernyő elő szegezni, ám az is igaz, hogy akadnak teljesítményproblémák, optimalizálási gondok és bugok, amelyek beárnyékolják az élményt. Tisztában van ezzel a stúdió is, és rögvest a premier után kiadta az első frissítést, amely meglehetősen apró, de a játékmenetet érintő konkrét hibákat javít.
Az 1.02-es hotfix telepítése után Koen immár akkor is beszélhet Farkassal, ha előzőleg végzett az összes körülötte lévő NPC-vel, Lunka pedig nem fog elveszni, miközben a tutorial során vezeti Koent. Emellett az uriás kovácsa is megtanulta, hogyan kell elkészíteni egy bizonyos szent kardot.
A PC-s játékosok ezen felül némi finomhangolást kapnak a kontroller holtterével és a sprintelés közbeni beviteli problémákkal kapcsolatban. Ennél azonban egyelőre nem megy tovább a javítás, így a komolyabb teljesítménygondok egy darabig még velünk maradnak, de remélhetőleg már nem sokáig.
A fejlesztők külön megemlítették a játék időnkénti akadozását és összeomlását, valamint azt is, hogy PS5-ön egyelőre hiányzik a gombok szabad átállításának lehetősége. Az akadozás mérséklésére átmenetileg azt javasolják, hogy PC-n teljes képernyős módban futtassuk a játékot, az összeomlásokkal kapcsolatban pedig érdemes ellenőrizni, hogy naprakész-e az alaplap BIOS-a.
A stúdió ígérete szerint az 1.0.2 csak a kezdet, és további frissítésekkel szeretnék kényelmesebbé tenni a The Blood of Dawnwalker használatát. Aki tehát a technikai problémák miatt még kivárna a kalanddal, annak jó hír, hogy a fejlesztők már dolgoznak a következő javításokon.